Hamisnak bizonyultak a Népszava vádjai

Magyar Nemzet
2004. 10. 13. 5:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valótlannak bizonyultak a Népszava című napilapban megjelent azon állítások, amelyek Kósa Lajost, Debrecen fideszes polgármesterét támadták – derül ki a Fővárosi Bíróság tegnapi nem jogerős ítéletéből. A Németh Péter főszerkesztő által irányított lapot helyreigazításra kötelezték. A per alapját az úgynevezett Sutka-levél képezte, amit a lap május 26-án közölt. Eszerint a debreceni Vagyonkezelő Holdingban döntési jogosultsággal rendelkező személyek gazdasági bűncselekményeket követtek el, és felmerült annak a gyanúja, hogy mindezt Kósa koordinálja. A levelet Sutka Sándor korábbi Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitány írta, de azt úgy tüntették fel, mintha megalapozott lett volna, holott az ügyben az ügyészség hónapokkal korábban már megalapozatlannak találta a leírtakat – derül ki az ítéletből.

A lapnak helyreigazítást kell közölnie azzal az állításával kapcsolatban is, hogy a Dexion Kft. azért kapott megbízást az önkormányzattól, mert a cég egyik alapítója megvásárolta Kósa Lajos ingatlanját, illetve hogy a debreceni polgármester és felesége vagyongyarapodásának köze lenne a Debreceni Vagyonkezelő Rt. beruházásaihoz.

Emlékezetes, hogy még a cikksorozat közlése előtt ismertettük lapunkban a megyei szocialisták titkos EP-kampánytervét, amely Kósa Lajost lejárató riportok megjelentetését irányozta elő az egyik országos napilapban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.