Kinczler Gyula, okleveles mérnök evangélikusként sokáig a kőbányai gyülekezet felügyelője volt. Az Evangélikus Országos Múzeum kérte, hogy az 1956-os eseményekről készített, eddig sehol nem publikált fotóit felnagyítsák. Kinczler Gyula 1956-ban szinte véletlenül csöppent az eseményekbe – meséli Harmati Béla, a múzeum igazgatója. Munkahelyén dolgozott a Múzeum körúton az Astoriánál, amikor kinézett az ablakon, és észrevette, hogy tömeg vonul az utcákon. Október 24-e után hallomás alapján, közlekedési jármű nélkül járta Budapestet, leginkább a pesti oldalt, és fényképezett. Van ahol ismerjük a dátumot, és vissza tudjuk következtetni az eseményeket – fűzi hozzá a múzeum igazgatója, aki elárulja, hogy a kiállításon a képeket egy-két dokumentum, egyedi, rejtegetett nyomtatvány, illetve ezek hátoldalára írt, sokszorosított röplapok, és nyomtatványok egészítik ki.
A fotókat azért nem láthatta eddig senki, mert Kinczler Gyula az események után előhívta őket, de egy nagy borítékban a mai napig egy szekrény aljára felszögezve tartotta, mert attól tartott, baj érheti azokat, akiket megörökített. 1957 januárjában ugyanis a Nemzeti Múzeum kért mindenkit, aki az esemény kapcsán fényképezett, hogy a fotókat, mint történelmi dokumentumot adja le. A képeken szereplő embereket később atrocitás érte, a rendőrség, vagy az állambiztonsági szervek zaklatták őket, vagy még súlyosabb következményekkel is járt kilétük felfedése.
Kinczler Gyula összesen mintegy 120 fotót készített. Fényképezett a Bem tér környéki tüntetéseken és később a harci események után. Látható a tankjára megkülönböztetésül magyar címert festő magyar katona, vagy a tank tetején álló fiú. Készültek fotók több szobor ledöntésénél is, a Sztálin-szobor feldarabolásának részletei ugyancsak láthatóak. Megörökíti az elesettek árváiért való adakozást is, és több olyan feliratot, miszerint figyelmeztető cédulát hagytak egymásnak az emberek az utcai harcok szinterén, „Ne nyúlj hozzá, mert robban”, vagy lencsevégre kapta, miként készültek a harci események után még sokáig fennmaradó feliratok, mint a „Ruszkik haza!”. Dokumentálta azt is, hogyan segítették az orosz katonák az itt élő orosz lakosságot kimenekülni a városból.
A forradalom rosszabb, mint a háború. Rossz szóval élve, a háborúnak van koreográfiája, van egy front, amely innen-onnan megindul, vannak szembenállók, akik védekeznek, de a forradalomnál nem lehet tudni mi történik, megy az ember az utcán, és egyszer csak jön egy lövés – mondja az ungvári születésű Kinczler Gyula, aki csak saját kedvére fotózott. – Nehézséget jelentett, hogy nem tudtam, mikor mi történik, jármű nem volt, néha-néha jött egy-egy teherautó, az vitte el az embereket – emlékezik vissza az alkotó. Mint mondja, a levegőben lévő feszültség és a tömeg felemelő érzés volt számára. – 23-a után másnap már lövöldözést hallottunk, 24-től nem közlekedett sem villamos, sem busz, az események után kullogtam, nem volt telefon, nem is tudtuk, mi történt – idézi fel a kor hangulatát Kinczler Gyula. Kőbányáról egyszer egy élelmiszert szállító vecsési autóval ment be a belvárosba, ekkor készültek például Üllői úti fotói.
Mint mondja, sokszor nem is volt alkalmas a helyzet a fotózáshoz, és a fényviszonyok sem voltak jók. Az utcákat járva találkozott jó szándékú emberekkel, akik arra figyelmeztették, ne nagyon fényképezzen, mert veszélyes, mások azonban rákiabáltak, hogy ne fényképezzen. Megható élmény volt, hogy a Rákóczi úton a kitört kirakatokból még éjszaka sem vitt el senki semmit, de Kőbányán, a Liget téren lévő élelmiszer áruház elől sem, ahol az elesettek családjainak gyűjtöttek adományt. Mint mondja, a sors kegyéből üzleti úton járt Berlinben, amikor ledőlt a fal. – A berlini események emlékeztettek arra, ami nálunk történt az Országháznál. Életemben még egyszer átéltem a tömeg erejét, amikor már nincs tovább, nem számít semmi – idézi fel Kinczler Gyula.
origo.hu
Ukrán lejárató akció célpontja lett Magyarország – a Tisza Párt is benne van
