A hírügynökség úgy tudja, az áruház építésében alvállalkozóként részt vett kft. emberei két teherautónyi, azaz tíz köbméter betontörmeléket szállítottak vissza csütörtökön este az újonnan elkészült gyulai Lidl áruházhoz.
Bandrus Antal, a kft. műszaki vezetője a hírügynökségnek elmondta, hogy a demonstrációra azért került sor, mert sem a generálkivitelező, sem a Lidl nem fizette ki határidőre a cégük által vállalt és elvégzett munka díját. Az Inter-Plan egyik feladata az volt, hogy az építkezés előtt az áruház leendő területén lévő ezer köbméter építési hulladékot elszállítsa. A törmeléket kijelölt lerakóhelyre szállították volna, mivel azonban a fő kivitelezőtől nem kaptak pénzt, ezért maguknak kellett raktározniuk a hulladékot. A Lidl és a generálkivitelező cég többszöri megkeresésre sem méltatta válaszra a pénzügyi követeléseit érvényesíteni próbáló alvállalkozást. Bandrus hozzátette: a tíz köbméter hulladék visszaszállítása csak a kezdet. Ha a pénzüket nem kapják meg, visszaszállítják az elkészült áruház-épület elé mind az ezer köbméter törmeléket. A visszaszállítás addig is folyamatosan zajlani fog.
Kiderült mi kell a washingtoni tárgyalások sikeréhez
