Négyszáz év francia festészete a Műcsarnokban

Hatalmas az érdeklődés a Műcsarnok Mesterművek – A fény és az árnyék játéka című kiállítása iránt. A 400 év 118 francia alkotásának ilyen válogatását még sehol nem láthatták a világon, Franciaországot pedig 1945 óta nem hagyta el ilyen mennyiségű és értékű anyag.

A Louvre, a Musée d'Orsay, a párizsi Picasso Múzeum, a Pompidou Központ és további mintegy húsz jelentős franciaországi múzeum gyűjteményéből állították össze azt a közel 120 festményből álló válogatást, amely 400 év francia festészetébe enged bepillantást: a legrégebbi darabok az 1620-as években készültek, a legfiatalabb viszont alig 10 éves.

Franciaországot 1945 óta nem hagyta el ilyen mennyiségű és értékű anyag, amelyért a magyar kormány 75 milliárd forintos kezességet vállalt, ami jóval több, mint például a nagy sikerű Monet-kiállítás esetében volt, amikor is 42 milliárdos állami garanciát vállaltak. Mindez érthető, hiszen a kiállításon olyan mesterek remekművei is láthatóak, mint Cézanne, Corot, Daumier, Degas, Delacroix, Gauguin, La Tour, Manet, Matisse, Millet, Monet, Picasso, Renoir, Toulouse-Lautrec vagy Watteau.

Bár a francia festészet kiemelkedő jelentőségű, az impresszionizmustól eltekintve nem eléggé ismert hazáján kívül. A látogatók a tárlaton nyomon követhetik, miként született ötször is újjá a francia festészet. Képet kaphatnak arról, hogyan alakult ki a klasszicizmus, mi jellemezte a romantika, a realizmus, impresszionizmus, a posztimpresszionizmus időszakát.

A XVII. századtól a Római Francia Akadémia biztosította az intézményes keretet a fiatal művészek képzésére. 1700 körül a holland életképfestészet hatására eredeti, önálló francia műfaj jött létre: Watteau és követői a rokokó könnyedségével, szenvedélyességével vezették be a kerti mulatságok témáját a művészetbe. Ezt követően jelent meg a klasszicizmus komor, morális tartalmú irányzata, amelyet David és Ingres képviselt. A romantika és nagymestere Delacroix, a mértéktartás és az átgondolt rend után szinte a barokk művészet szenvedélyességéhez és mozgalmasságához tért vissza. A realizmus pedig, amelyben ismét a rend és a nyugalom került előtérbe, nem keresett ókori vagy egzotikus tárgyakat, hanem a legmindennapibb, heroizálástól és szenvedélyektől mentes témákat vette ecsetjére.

A realizmus utóda, az impresszionizmus szakított a festészet évezredes hagyományaival, és tulajdonképpen megtette az első lépést az absztrakt művészet felé vezető úton, amikor nem a természet formáit és színeit akarta megjeleníteni, hanem ezeknek csak illúzióját adta. Az atmoszférikus hatások kutatása aztán elvezetett a fénynek, elsősorban a napsugárnak mint forma-és színalakító elemnek a vizsgálatához. Így született meg a plein-air festés, amely a való világ jelenségeinek a fénytől való elváltozásait kutatta. Az új irányzat vezére Édouard Manet volt, de az impresszionizmus diadalának kivívását annak köszönhette, hogy Manet mellett négy olyan nagyszerű mester állt, mint Monet, Renoir, Degas és Pissaro.

Ezt követte a posztimpresszionizmus, amelynek képviselői egyben az új század formabontó törekvéseinek előfutárai. Többek között Cézanne, Gauguin és Toulouse-Lautrec is visszatér a kompozíció, a kontúrszerű vonal és az intenzív szín használatához. A XX. század progresszív képzőművészetében a tárgyak szerepét a színek és a formák veszik át, megjelenik az absztrakció.

A Műcsarnok kiállítótermei az egyes korszakokra jellemző szín- és formavilágú berendezésekkel teremtenek különleges hangulatot. A később Varsóban, majd Bukarestben is bemutatkozó kiállításra érdemes elővételben belépőket váltani, a helyszínen vagy az interneten, a www.mucsarnok.hu, vagy a www.jegymester.hu oldalakon. A tárlat február 27-ig látogatható.