Orbán Ferenc, a kolozsvári Szabadság című lap
alapító főszerkesztője, nyugdíjas újságíró: És még egyszer, utoljára elnöki rendelettel megkegyelmez több bűnözőnek (a tűzparancsot adó temesvári rendőrparancsnok-helyettesnek, a korrupt bírónőnek stb.), hogy végül leróhassa háláját Miron Cozma bányászvezér főlumpennek és banditának, aki elvégezte neki a piszkos munkát: a proletariátus nevében háromszor is rendet vert Bukarestben. Igaz, hogy az országos felháborodás miatt egy nappal később vissza kellett vonni a kegyelmi rendeletet, de ettől az elnök még szélesebben mosolyog. Mert Cozma is láthatja, hogy ő megtett mindent, de hát – hálátlanok a népek… Mondja az elnök, és mosolyog. Egyre szélesebben. Hiszen vár rá a pártelnöki bársonyszék – de lehet, hogy csak amolyan dizájnos –, amit rövidesen elfoglal, és a szenátori bársonyszék is, és ő, mint a mesében, boldogan (túl)él, míg meg nem halunk.
(Magyar Nemzet, 2004. december 23.)
Visszafoglalás – A posztmodern és a posztstrukturalizmus + videó
