Magyar az ellenzéket vádolja – „Az SZDSZ-nél elmaradt a felismerés”

Az SZDSZ szerint a Fidesz erkölcstelen kampányt folytat annak érdekében, hogy elbizonytalanítsa azon diákokat, akik idén először az új kétszintű rendszerben tesznek érettségi vizsgát. Az ellenzéki párt azt szeretné, hogy a korábban már érettségizettek az új rendszer szerint most ingyenesen vizsgázhassanak.

Magyar Nemzet
2005. 02. 27. 23:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar Bálint SZDSZ-es oktatási miniszter mélyen erkölcstelen, politikai célú kampánynak nevezte a Fidesz fellépését, amely szerinte arra szolgál, hogy „megpróbálja a diákoknak azt a százezres tömegét elbizonytalanítani, akik először tesznek kétszintű érettségit Magyarországon”. A Fidesz korábban azt is kérte, legyen ingyenes az emelt szintű érettségi.

Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője utalt rá: Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter és a Fidesz-frakció döntő többsége nem támogatta tavaly a költségvetés vitájában azt a módosító javaslatot, amely támogatást nyújtott volna a helyi önkormányzatoknak ahhoz, hogy visszafizessék az érettségi vizsga díját azoknak, akik 2002 óta érettségiztek, és most az új kétszintű rendszerben kiegészítő vagy a felvételihez szükséges szintemelő vizsgát tesznek.

A Fidesz válasza szerint viszont éppen a kormánypárti képviselők akadályozták meg néhány hete, hogy az ellenzéki párt az érettségi szabályozásával kapcsolatos javaslata – amely a felvételizni kívánó diákok esélyegyenlőségét biztosítaná – a parlament elé kerülhessen. Sió László, a Fidesz-frakció oktatási műhelyének vezetője leszögezte: üdvözölik, hogy a szocialista frakció is felismerte a helyzet tarthatatlanságát, így van esély arra, hogy az országgyűlési határozatot a parlament sürgősséggel megtárgyalhatja és elfogadhatja.

Sajnálatosnak tartja ugyanakkor, hogy ez a felismerés az SZDSZ-nél még nem született meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.