EU: Párizs és Berlin döntő győzelme?

A média immár minden józan mértéken túllépve foglalkozik a Harmadik Birodalommal, itt már senkit sem érdekel az igazság, pusztán az önigazolásról szól a történet – olvasható a Die Zeitben. Franciaország és Németország a brüsszeli csúcson minden kérdésben döntő győzelmet aratott – írja a Die Welt.

Die Zeit (zeit.de)

A baloldali értelmiségi hetilapban Jens Jessen Az emlékezés rikoltó cirkuszában című írásában foglalkozik azzal a jelenséggel, hogy a média immár minden józan mértéken túllépve foglalkozik a Harmadik Birodalommal. A szerző szerint itt már senkit sem érdekel az igazság, pusztán az önigazolásról szól a történet.

Az emlékezésünk rikoltó cirkuszában már régen nem az igazságról, a Harmadik Birodalomról szól a történet, hanem e korszakkal kapcsolatos, másodkézből származó gondolatokról, olvasatokról, és interpretációról – írja. Innen meríti Götz Aly könyve is a polemikus energiáját. A szerző ellenfelei nem annyira azok a néptársak és utódaik, akik azt állítják, hogy nem tudták, nem tudhatták mi történt akkor. Aly valódi ellenfelei azok a fasizmus- elméletek, melyek azt állítják, nem a nép, hanem a tőke követte el a hitleri bűnöket. „Aki a kapitalizmusról nem kíván beszélni, az hallgasson a fasizmusról.” Ez volt az a premissza, amivel keleti és nyugati baloldal hozzálátott a múlt feldolgozásához.

A német múltfeldolgozás átka, hogy a történelem csak annyiban érdekes, ameddig érvek desztillálhatóak belőle a jelen ideológiai lövészárok háborúihoz. A náci kor az a legerősebb ideológiai snapsz, amelyet a saját felfegyverkezésünkre, vagy az ellenfél elkábítására felhasználhatunk. Götz Alynak a Harmadik Birodalmat jóléti államként bemutató könyve is akkor vált óriási sikerré, amikor a társadalom szolidáris közösségét már sokan nem kívánják tovább finanszírozni, így azt a legkönnyebben a nácik örökségeként beállítva lehet denunciálni.

Süddeutsche Zeitung (sueddeutsche.de)

A baloldali napilapban Siggi Weidemann A méhek és a halottak címmel meséli el a holland ellenállás költőjeként számon tartott Jan Campert tragikus történetét.

A kilencven esztendős, egykori ellenálló Gerrit Kleinveld mesélte az NRC Handelsbladban, hogy a Hamburg melletti neuengammei koncentrációs táborban elhunyt Campert halálának nem végkimerülés volt az oka, hanem holland rabtársai gyilkolták meg. Az utasítást a gyilkosságra a blokkfőnök, a holland kommunista Jan van Bork adta ki. Bork szerint a költő azért érdemelte meg a halált, mert társait több élelmiszerért és könnyebb munkáért elárulta.

Die Welt (welt.de)

A konzervatív német napilapban Martin Halusa és Katja Ridderbusch Veszélyes ölelések címen elemzik a brüsszeli EU-csúcson történteket.

A luxemburgi miniszterelnök és unió elnöke, Jean-Claude Juncker kénytelen volt engedni a rá nehezedő nyomásnak. Néhányan Brüsszelben – mint például a CDU Europa képviselője, Elmar Brok – nyíltan zsarolásról beszél. A stabilitási és növekedési paktumban éppen úgy, mint a szolgáltatási irányelvek kapcsán – Juncker képtelen volt ellenállni a Berlinből és Párizsból rá nehezedő nyomásnak és elsődlegesen azzal foglalatoskodott, hogy a többi tagállam kormányát a német-francia irányvonalról meggyőzze.

Franciaország és Németország a brüsszeli csúcson minden kérdésben döntő győzelmet aratott. Mindegyikük világossá tette, hogy nélkülük, s még kevésbé ellenük semmi sem történhet az unióban. Az két állam viselkedése alapján nem is meglepő a Financial Times munkatársának kérdése, miszerint az egykori alapító tagok Európa-szkeptikusokká váltak? Ténylegesen egyre gyakrabban akadályozza meg Párizs és Berlin az uniós terveket, ha úgy érzik, azok sértik a szűken vett nemzeti cselekvési lehetőségeiket.

Juncker kompromisszumos javaslatával mind a német, mind a francia igényeket maradéktalanul kielégítette,hiszen Berlin magas költségvetési deficitű esztendőkben – a legutóbbi három ilyen volt – a kiadásokból levonhatja az újraegyesülésre fordított összegeket. Párizs pedig katonai költségvetését vonhatja le a hiányból, miután a francia csapatok az uniós katonai akciókban szívesen vesznek részt.

A veterán Jean-Claude Juncker – tíz éve miniszterelnök, 15 éve pénzügyminiszter – tavaly visszautasította az EU-bizottság elnöki posztját, állítólag azért, mert az Európa Tanács állandó elnökségére spekulált. Ez a poszt az új alkotmány értelmében 2007-től jönne létre. Az elmúlt hetek megalázó történései után már bánhatja az elutasító döntését.