A pápa, a nők és Sabine Christiansen

A baloldali egyházi kritika megsértődött azon, hogy az elmúlt 26 évben a pápa elsöprő népszerűsége miatt befolyásának jelentős részét elveszítette – írja a Der Spiegel. A lap szerint a CDU tagja, Heiner Geißlert bosszantotta, hogy a pápa „nem fogadta meg a tanácsait” és nem szüntette meg a cölibátust, és nem volt hajlandó a nőket pappá szentelni.

Der Spiegel (spiegel.de)

A baloldali hírmagazin Matthias Matussek A pápa, a nők és Sabine Christiansen címmel közöl szellemes bírálatot II. János Pál tevékenységének baloldali kritikájáról. Miközben a keresztények búcsúznak a pápától a baloldali katolikus egyházkritika Sabine Christiansennél – a nevét viselő politikai vitaműsor házigazdája – ütötte fel szörnyű fejét. Összefoglalva annyit lehet elmondani: a baloldali egyházi kritika megsértődött azon, hogy az elmúlt 26 évben a pápa elsöprő népszerűsége miatt befolyásának jelentős részét elveszítette.

Az ugyanis csak Christiansennél lehetséges, hogy a lengyel óriás életművét a halála másnapján a megszokott három ósdi vádponttal, a cölibátussal, a pápa nőkről való felfogásával és az egyházi demokrácia hiányával támadják.

Érdekes módon, ha Németországban a pápáról van szó akkor mindig két téma kerül szóba: a nők egyenlősége és a szex. Szinte senki sem jár nálunk templomba, de majdnem mindenki egyhangúlag állítja, a pápa mindkét kérdésben súlyos hibákat követett el. A mai demográfiai nyomor felől nézve szinte prófétaiak a pápa óvszerellenes megnyilatkozásai és csodás lenne, ha néhányan követnék a tanácsait.

A műsorban a CDU „őskövületét”, Heiner Geißlert láthatóan bosszantotta, hogy a pápa nem fogadta meg a tanácsait és nem szüntette meg a cölibátust, és nem volt hajlandó a nőket pappá szentelni. Geißler szerint emiatt került az egyház súlyos válságba. Ez ellen az egyoldalú beállítás ellen még a meghívott berlini evangélikus püspök Huber is kénytelen volt tiltakozni. Hiszen a lelkésznők és papi nősülés ellenére a német protestánsok helyzete még inkább siralmas, templomaik még üresebbek.

Leginkább a meghívott fiatal teológus szavaiból alkothatott a néző fogalmat arról, hogy miért volt a pápa valójában forradalmár: az egész földet átfogó humanizmusa, harcos szociális elkötelezettsége, pacifista tévedhetetlensége, vallásos mélysége, humora, miszticizmusa, ragaszkodása az egyházi törvényekhez, valamint ökumenikus izzása tette azzá. No és az, hogy ebben a nézettségi mutatók és a politikai népszerűségi kutatások elhülyült cirkuszában, valamint a hedonista idomulások közepette, egyre gyakrabban mert nemet mondani. E pápa megkerülve minden grémiumot az emberek belsőjéhez szólt. A Róma felé úton lévő milliók, a föld lakóinak többsége megértette ezt.