Vizsgálják a keddi vonattűz okát

A tűzoltóság tájékoztatása szerint a szándékosság nagy valószínűséggel kizárható, feltehetően műszaki hiba, elektromos zárlat idézhette a Miskolcról Hidasnémetibe tartó személyvonaton keletkező tüzet – közölte a radio.hu.

MNO
2005. 04. 13. 9:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint ismert, kigyulladt a Miskolcról induló és már a Hidasnémeti végállomás felé haladó éjszakai személyvonat első két vagonja kedden este 23 óra után nem sokkal.

A szerelvényről az utolsó utasok Novaidránynál leszálltak, és csak a két jegykezelő maradt a hátsó vagonban, készülődve a végállomáson történő kocsizárásokra, amikor Hernádszurdok térségében a mozdonyvezető vészfékezett, ugyanis elsőként ő vette észre, hogy a mögötte lévő vagon füstöl.

Előbb poroltóval próbálták meg eloltani a tüzet, de nem jártak eredménnyel. Azonnal riasztották a tűzoltókat is. Az encsi tűzoltóság fékezte meg az akkorra már elhatalmasodó pusztító tüzet. A harmadik vagonra már nem terjedtek át a lángok, személyi sérülés nem történt.

A tűzoltóság tájékoztatása szerint a szándékosság nagy valószínűséggel kizárható, feltehetően műszaki hiba, elektromos zárlat idézhette elő a tüzet. Két vagon használhatatlanná vált. A vizsgálat még folyik, és a konkrét keletkezési okokat kutatják. A kár több millió forintra tehető – mondta el Csavajda István tűzoltó alezredes.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.