Az iraki veteránok elhallgatott betegsége

A felkelők lövedékei, bombái és idegőrlő taktikája az elesettek és sebesültek számánál jóval több áldozatot szed Irakban az amerikai katonák között. A fizikai sebeken kívül az idegek és a lélek is sérül ott, ahol sosem tudhatod, nem bújt-e meg a közelben egy orvlövész vagy hol vár egy elrejtett útszéli pokolgép. A mostani öbölháború veteránjai a poszttraumás stressztől szenvednek.

Eddig 1600-nál több amerikai katona vesztette életét Irakban, és több mint 12 ezren sebesültek meg. A többieknek a hivatalos adatok szerint sikerült az, ami minden háborúba induló katona és családja álma, és amit minden fegyvert fogó megígér szeretteinek: sértetlenül visszatértek.

A valóságban azonban több mint tízezren szenvednek láthatatlan sebektől és sérülésektől, amiket nem a testükön, hanem az idegeiken és lelkükön ejtettek az öböl menti országban töltött hónapok. Ezek a sebek egyre több fejfájást okoznak a Pentagonnak is.

Julian Goodrum hadnagy egyike az úgynevezett poszttraumás stressz-rendelenességtől (angol betűszóval PTSD) szenvedő veteránoknak. Két öbölháború veteránja, de míg az elsőből hősként, addig a mostaniból kész roncsként tért vissza. Vele együtt több mint tízezer Irakot megjárt amerikai katona keres segítséget már az önpusztító késztetések határán. Az ok: az idegtépő iraki feszültség, a fegyveresek váratlanságra építő taktikája, ami miatt sosem tudhatod, épp hol bújt meg a közelben egy orvlövész vagy hol vár áldozataira egy elrejtett útszéli pokolgép – ami állandóan stresszes, traumás állapotban tartja a katonákat.

Goodrum hadnagy olyan heves rémálmokkal küzd, hogy előfordult már: éjszaka arra ébredt, hogy a mellette alvó menyasszonyát fojtogatja. Olyan is volt, hogy kedvese keltette fel őt, mert álmában vadul csapkodott, és egyre agresszívabbá vált. Úgyhogy azóta a kanapén alszik mindaddig, amíg nem tudja rémálmait nagyobb kontroll alatt tartani. A fiatal tiszt a korábbihoz képest már jobban el tudja viselni a tömeget, bár az olyan helyzetek kezelésével, amikor nagyon kis helyre szorul be, és teljesen körül van véve, még mindig problémái vannak. Nagyobb tömegben folyton a körülötte állók kezeit figyeli: mit csinálnak, hova nyúlnak, mi van benne. Ráadásul a dízelolaj szaga is mindig visszarepíti Irakba, felidézve a megrázó élményeket.

Az amerikai védelmi minisztérium már igyekszik segíteni a PTSD-vel küzdő veteránokon. Az eszközök nem mindennapiak. Külön erre a célra például videójátékot fejlesztettek ki, aminek segítségével a hazatért katonák felidézhetik többek között Falludzsa utcáit, ezzel próbálva elűzni a „háború szellemét” lelkükből.

Ken Grapp, egy gyógyászati céllal, a szorongási tünetek kezelése érdekében virtuális valóságok fejlesztésével foglalkozó cég munkatáras a BBC riporterének azt nyilatkozta: a betegek úgyis minden nap visszatérnek gondolatban a szörnyűségek helyszínére. A Falludzsát megjárt, a poszttraumás stressztől szenvedő katonák az iraki város utcáit járják be. A terápiának ez része is: visszavinni őket a szörnyűségek helyére, felidéztetni velük azokat, így próbálva megérteni, mi okozta a feldolgozhatatlan traumát, és egyben segítve a történtek feldolgozásában. Ha a történtek felidézésében nem csak a kezelt elmondására kell hagyatkozni, hanem a számítógép előtt ülve, az élethű vizuális valóságban követheti nyomon az eseményeket a terapeuta, az több lehetőséget ad a segítségre – állítja a fejlesztő.

A Pentagon azt állítja, hogy nagyon komolyan veszi a problémát, a veteránok szerint azonban ez egy elhallgatott betegség, mit senki sem akar nevén nevezni. Goodrum szerint ez azért is van így, mert az emberek, különösen a hadseregben könnyebben fogadják el és értik meg a fizikai sérüléseket, mint a lelkieket.

Ilyen láthatatlan következményekkel jár a háború, ami hosszú távon változtat meg emberi sorsokat, és hatásai még jóval azután is érezhetőek lesznek, hogy az utólsó lövés eldördült, és az utolsó katonai is hazatért.

Forrás: BBC, icasualties.org