Bővülő tanácsadói kör – hányan segítik a miniszterelnököt?

Egyelőre nem világos, hány fő- és egyéb tanácsadó dolgozik a miniszterelnök környezetében. Egy évvel ezelőtt nyolcvanötöt vallottak be, azóta viszont Gyurcsány Ferenc létrehozott hat tanácsadó testületet összesen ötvennégy taggal.

Magyar Nemzet
2005. 05. 08. 22:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legalább száz kormány- és miniszterelnöki megbízott, valamint tanácsadó nyüzsög jelenleg a köztársaság kormánya és annak vezetője körül. Pontos számukat nehéz megállapítani, mert vannak olyanok, akik alkalmanként tűnnek fel Gyurcsány Ferenc körül (például Kéri László politológus, akit Svédországban fényképeztek le mellette), ugyanakkor például Nemcsók Jánosról a Miniszterelnöki Hivatalban érdeklődésünkre közölték: már nincs kormánybiztosi státusa, a kancellária honlapján azonban még mindig szerepel mint aki az Alföld felzárkóztatásáért felel.
Amit biztosan lehet tudni: a hat miniszterelnöki tanácsadó testületnek összesen 54 tagja van. A testületeket Gyurcsány hozta létre, miután miniszterelnök lett. Munkájukról keveset lehet tudni, és ellentmondó információkat kapni róluk.

Korábban Batiz András kormányszóvivő lapunknak azt nyilatkozta, hogy a grémiumok a kormányfő kezdeményezésére ülnek össze, és azokat a témákat tárgyalják, amelyeket Gyurcsány megjelöl számukra. Most viszont László Boglár kormányszóvivő azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy a testületek saját maguk döntik el, mikor üléseznek és milyen témát tűznek a napirendjükre. Kifejtette: a miniszterelnök legfeljebb megkéri őket, hogy bizonyos témákat véleményezzenek.

Ezenkívül – mint azt Batiz András kormányszóvivő kérdésünkre elmondta – tíz főből áll Gyurcsány Ferenc személyes megbízottjaink száma. Őket konkrét feladatra kérték fel, és ettől függ, hogy milyen rendszerességgel tesznek jelentést a kormányfőnek, általában havonta, de van aki többször, van aki kevesebbszer – fejtette ki a kormányszóvivő. A tanácsadó testületek tagjai és a személyes megbízottak nem kapnak fizetést, ám kinevezésükben szerepet játszott a politikai hála (amint ezt egyikük el is mondta), és az, hogy Gyurcsány a koalíciós frakciók tagjait minél szorosabban magához kösse.

Vannak olyan tisztségviselők is szép számmal, akik pénzt is kapnak. Ilyenek például a politikai államtitkárrá kinevezettek. A kancellária államtitkárai pedig szolgálati autót, egy-egy Volkswagen Passatot használhatnak. Fizetésük tavaly körülbelül 850 ezer–egymillió forint volt havonta. A hét kormánymegbízott közül például Vadász János és Kökény Mihály teljes javadalmazást kap, havi 450 ezer forintot. A sokszor tisztázatlan hatáskörrel dolgozó miniszteri biztosok, tanácsadók és főtanácsadók számát pedig becsülni sem lehet, a 2004 áprilisában nyilvánosságra hozott adatok szerint a tanácsadók és főtanácsadók száma akkor 85-re rúgott, és átlagosan havi 400 ezer forintot kerestek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.