Chilei politikai gyilkosság áldozatára leltek

A chilei Iquique városának orvosai, ügyészekkel együttműködve megállapították, hogy a titokban eltemetett bányászvezér holtteste egy 1930-ban történt gyilkosságból származik – közölte a Spicy Press Hírügynökség nyomán a ma.hu.

MNO
2005. 05. 20. 20:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakszervezeti vezetőt 40 éves korában ölték meg helyi bérgyilkosok. A főügyész elmondta, hogy a csontvázat salétromos zsákokkal fedték be, ezért maradhatott fenn jó állapotban. A holttesten régi egyenruha volt, melynek zsebeiben dohányt és salétrombányászatra utaló iratokat találtak.

A Belügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a szakemberek törést észleltek a férfi koponyájának jobb oldalán és az orrán, ebből arra következtetnek, hogy ütőszerszámmal ölték meg.

Majdnem bizonyos, hogy politikai gyilkosság történt: az északi salétromvidéken született író, Hernán Rivera Letelier szerint valószínű, hogy az ismeretlen férfi egy salétrombánya szakszervezeti vezetője volt, ráadásul akkoriban könnyű volt meggyilkolni valakit a pampán, mivel a vállalatok fegyveres őröket alkalmaztak a nemkívánatosnak tekintett személyek megfélemlítésére.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.