Az 1976-ban Moszkvában összeülő Interkozmosz tanácsban a szovjetek „szeretettel meghívták” a szocialista országokat egy közös űrrepülésre. A nemzetek közötti sorrend megállapításánál mindjárt kisebb botrány tört ki: a lengyelek bejelentették, nem hajlandók a németek (akkori NDK) után repülni. A repülések végül 1978-ban kezdődtek meg, féléves időközökkel.
A Szojuz–36 közép-európai idő szerint 19 óra 20 perc 40 másodperckor indult, parancsnoka az akkor 45 éves Valerij Nyikolaj Kubászov volt, aki űreszköztervező mérnökként 1969-ben a Szojuz–6 fedélzetén először végzett hegesztést a világűrben, illetve fedélzeti mérnöke volt az első szovjet–amerikai közös űrrepülésben részt vevő Szojuz űrhajónak. Az 1949-ben született Farkas Bertalannak ez volt az első (és eddigi egyetlen) űrrepülése. Az 1972-től repülőtiszt, 1977-től első osztályú vadászpilóta Farkas 1978-tól századosi rendfokozattal űrhajóskiképzésben vett részt Csillagvárosban. A duó repülését eredetileg 1979-re tervezték, de a szovjet–bolgár űrpárost szállító Szojuz űrhajó hajtóműrobbanása után – a Szojuzok javítása miatt – repülésüket egy évvel elhalasztották.
A Szaljut–6 megközelítésére és az összekapcsolásra (amelyet az automatika végzett) a 18. fordulatban – a start után mintegy 27 órával – került sor, az űrállomás hátsó dokkolójánál. Az összekapcsolás hermetikusságának ellenőrzése után a két űrhajós átszállt az űrállomásra, ahol már várták őket az akkor ott dolgozó alaplegénység tagjai: Popov és Rjumin.
origo.hu
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Szégyen amit művelnek!
