Megütközést keltő nyilatkozatai, illetve az SZDSZ-frakcióval szemben sorozatosan megfogalmazott álláspontja miatt kizárhatják Atkári János főpolgármester-helyettest a fővárosi közgyűlés szabad demokrata képviselőcsoportjából – írja a Népszava.
Atkári 1994 óta pénzügyi főpolgármester-helyettesként Demszky Gábor legfőbb bizalmasa volt, az elmúlt hónapokban többször is kritikusan szólt a városvezetéssel összefüggő kérdésekről. Bőhm András, az SZDSZ frakcióvezetője szerint az utóbbi hat hónap úgy telt el, hogy Atkári János szinte minden kérdésben ellent mondott saját frakciójának.
Lakos Imre, az SZDSZ budapesti elnöke a főpolgármester-helyettes személyével kapcsolatban nem nyilatkozott, de azt megerősítette, hogy kedden rendkívüli frakcióülés lesz, és személyi kérdésekről döntenek.
Atkári János a Népszavának elmondta: meglepné, ha egyszerűen kizárhatnák a képviselőcsoportból, úgy véli, a viták rendezésének nem ez a helyes útja. Mint mondta, ha kizárják, nem ő távozik a frakcióból, inkább a frakció lép ki belőle. Kijelentette: független főpolgármester-helyettesként mindenképpen posztján marad mandátuma lejártáig.

Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó