A Start program a pályakezdő fiatalok elhelyezkedésében nyújtana segítséget úgy, hogy az első évben 34 százalék helyett csak 15, a második évben pedig 25 százalék közterhet kellene fizetni. Azokat a foglalkozásokat, amelyek nem illeszthetőek könnyen a Munka törvénykönyvébe, – például újságíró, színész, sportoló – egy egyszerűsített közteherviselési rendszerrel (EKHO) segítenék. Ezzel fel lehetne váltani a színlelt szerződéseket – ismertette a kormány száz lépés programjának újabb elemeit Gyurcsány Ferenc kormányfő.
A színlelt szerződésekkel kapcsolatban Gyurcsány Ferenc kormányfő azt mondta: „nézzünk szembe ezzel a helyzettel és egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás rendszerét bevezetve: ez az EKHO – hogy mondjuk akkor latinosan – lényegében az EVA sikerén felbuzdulva a munka világának egy speciális szeletében, ott csináljunk egy nagyon egyszerű eljárást... ahol nem kell titkolni a munkavégzést, ahol nem kell elleplezni mindenfajta szerződésekkel. Természetesen ez azt jelenti, hogy kevesebb jog, de kevesebb kötelesség is jár ezen szerződések megkötésekor.”- fogalmazott a kormányfő.
A miniszterelnök hozzátette: „Szó nincs arról, hogy fenyegeti kell. Egy dolgot el kell kerülni: aki azt gondolja, hogy ez a program a fenyegetés programja, a szankciók programja, az téved. Aki vaskézzel akar egy országot emelkedő pályára állítani, az hibázik. „
Gyurcsány Ferenc többek között arról is beszélt, hogy csökkenteni kellene az emberek hétköznapi problémái és a poltika között meglévő távolságokat. A miniszterelnök gesztust tett az MDF-nek, amikor azt mondta, egyetért velük abban, hogy normális Magyarországra és normális politikára van szükség. A kormányfő szerint ugyanakkor az 1997-es nyugdíjreform óta Magyarországon csak semmittevő kormányok voltak ezért az ország ma nem eléggé igazságos és nem eléggé versenyképes. Szándéka szerint a most két újabb elemmel bővülő, szélesebb közteherviselésen alapuló száz lépés programja ezen a helyzeten fog változtatni.
Az MSZP választmánya támogatja a javaslatokat
Az MSZP országos választmánya támogatja a kormányfő által ismertetett javaslatokat a pályakezdők foglalkoztatásának elősegítésére, illetve az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásra – közölte Simon Gábor, a testület elnöke a választmány ülése után. Hozzátette. ezzel együtt néhány szakmai kérdést – mint például a borravaló megadóztatását – pontosítani kell.
Fidesz: a kormányfő hagyja abba az ötletelést!
Gyurcsány Ferencnek abba kellene hagynia ezt a kapkodást és ötletelést: ma sem nyújtott be semmilyen konkrét javaslatot, pedig annak már rég a parlament előtt kellene lennie. A pályakezdő munkanélküliek helyzete tarthatalan, ma már minden negyedik fiatal pályakezdő fiatal munka nélkül van, köszönhetően a kormány hibás gazdaságpolitikájának – nyilatkozta az Info Rádiónak Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője .
Hozzátette: ez az arány még soha nem volt ilyen magas és a Fidesz már ez ügyben több javaslatot nyújtott be a parlament elé, amit a szocialisták ott leszavaztak. Legutóbb a Fidelitasnak, Szijjártó Péter elnök úrnak voltak javaslatai, amely például azt mondta, hogy bizonyos esetekben az állam vállalja át a teljes járulékot a fiatal pályakezdők esetében egy évig. Gyurcsány Ferenc ennél ma kevesebbet mondott: a mi javaslatunk átfogóbb és komolyabb volt, ráadásul a parlament előtt van részletes indoklással.
Ehelyett ma Gyurcsány Ferenc azt mondja: várja az ellenzék javaslatait és háttérszámításait. Ez felháborító: úgy tesz, mintha nem lennének ott a javaslatok, az pedig különösen sokat elmond ennek a kormánynak a tehetetlenségéről, hogy az ellenzéktől várja a háttérszámításokat. És a kormány mit csinál?- tette fel a kérdést Halász János. Hozzátette: a kormány csak beszél és nem valósítja meg azt amit mond. Addig amíg a szocialisták így kormányoznak, nehéz lesz megszüntetni millióknak azon érzését, hogy mindig a kisember húzza a rövidebbet Magyarországon. A szegényebbeknek lesz nehezebb, a kisemberek újra rosszul járnak. Éppen ezt csinálja Gyurcsány Ferenc. Miközben egyre nehezebb az élet, a kormány csak látszatintézkedéseket tesz.
MDF: támogatják a javaslatot, ugyanakkor cselekvésre szólítják fel a kormányt
Örömmel hallottam a miniszterelnök reagálását, de hogy egyetért velünk, az kevés. Ide cselekvések kellenek, hiszen a helyzet kulcsa most a kormány kezében van – mondta el az Info Rádiónak Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője. Hozzátette: nem igaz a miniszterelnök azon megállapítása, miszerint az 1997-es nyugdíjreform óta Magyarországon csak semmittevő kormányok voltak. Az előző kormány, az Orbán kormány idején például olyan lépések történtek a minimálbér ügyében, amelyek nagyon fontosak és meghatározóak voltak – mondta Herényi Károly.
A Magyar Demokrata Fórum támogatja a pályakezdőket segítő kormányprogram céljait, azonbna szorgalmazni fogja a 45 év feletti munkavállalók helyzetének javítását is. Hangsúlyozta, hogy ha az intézkedésekkel csak a pályakezdő fiatalokat segítik, akkor ezzel nehezítik a másik legveszélyeztetettebb korosztály, a 45 év feletti munkavállalók helyzetét.
(Info Rádió, HírTV, Magyar Rádió)

A Hell közleményben reagált az energiaitalok korlátozására