Több ezer darab terjed abból a röplapból, amely Békés megye déli településein jelent meg, és amelyen – többek között – azzal vádolják a körzet MSZP-s országgyűlési képviselőjelöltjét, hogy ellopott 100 millió forintot. Karsai József képviselő azonban visszautasította a gyanúsítást, azt állítva: szerinte az akció mögött párttársa, Mezőkovácsháza szocialista polgármestere és egy városi pártelnök áll – írja a hirtv.hu.
Mezőkovácsháza polgármestere, Szarvas Attila kijelentette: semmi köze a röplapokhoz. Hozzátette: az említett iromány neki is megvan, azt az internetről töltötte le. A politikus korábban úgy vélte, hogy a röplap mögött a helyi ellenzék állhat – hangzott el a Hírtelevízióban.
A kérdéses országgyűlési választókerületben a szocialisták részéről Szarvas Attila és Karsai József verseng a jelöltségért. A Hírtelevízió információi szerint csütörtökön este a területi koordinációs tanács úgy döntött, hogy 10-7 arányban Karsai Józsefet javasolja képviselőjelöltnek az országos vezetés felé.
(hirtv.hu)

A világ egyik legjobb vodkája készül Zamárdiban