Szijjártó Péter arra reagált, hogy csütörtökön a kormányszóvivő azt mondta, Gyurcsány Ferenc szerdán jelenik meg a bizottság előtt. A fideszes politikus hangsúlyozta, hogy a vizsgálóbizottság ügyrendje szerint akkor tartanak meghallgatást, ha azt a tagok kétötöde kezdeményezi, ami eddig nem történt meg.
A miniszterelnököt csak azután hallgatják meg, ha tőle, illetve az ÁPV Rt-től megérkeztek a bizottsághoz a kért iratok – tette hozzá Szijjártó Péter. Közben a kormányszóvivő jelezte, hogy Gyurcsány Ferenc válaszolt Szijjártó Péter mindkét levelére, és ezekben hangsúlyozta: minden segítséget megad a testület munkájához.
radio.hu

Gyurcsány volt felesége mindenképpen felvenné Ukrajnát az EU-ba