A bíróság szerint bebizonyosodott, hogy a képviselők kizárása az arra vonatkozó szabályok szerint nem történt meg, tehát az ezzel ellenkező állítás valótlan volt – szólt Pataki Árpád bíró indoklása.
Ha másodfokon jogerősen is igazat adnak az azóta Nemzeti Fórum néven új csoportot létrehozott felpereseknek, akkor egy másik eljárásban dönt majd a bíróság a jogkövetkezményekről és a kárigény mértékéről. Az alperesek fellebbeznek a döntés ellen, így a per a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.
(Forrás: Magyar Rádió)

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére