Cseh szakemberek az elmúlt hétvégén 8,44-es, rekordértékű ultraibolya sugárzást mértek az ország területén, s szerintük az ok egyértelműen az ózonréteg elvékonyodása. A mért érték már veszélyes lehet a fehérbőrűek számára. A hét közepén némileg (8,0-as szintre) mérséklődött az ultraibolya sugárzás indexe, azonban a még mindig magas érték jelentős mérséklődése az előrejelzések szerint rövid időn belül nem várható – írja az Index.
Németország, Ausztria és Szlovákia egyes részei felett is elvékonyodott az ózonréteg, s az Európai Űrhivatal atmoszférát figyelő szervezete a hónap végére magas UV-indexet jósolt Berlin, Frankfurt és Bécs környékére. A cseh kormány arra kérte a polgárokat, hogy a hét végén kevés időt tartózkodjanak a napon, védjék a bőrüket naptejjel, viseljenek napszemüveget.
Szakértők szerint a Közép-Európa feletti ózonréteg az elmúlt évtizedben kezdett el vékonyodni. A jelenséget a 12 kilométer magasságban lévő felhők mérséklik, ezek a felhők azonban most északra vándoroltak. – Valami megváltozott az alacsony sztratoszféra levegőkeringésében – nyilatkozta a német sajtóban egy cseh szakember. Karel Venicek szerint a módosulást nem az ózonréteget elfogyasztó kémiai elemek okozták, s nem zárható ki annak a lehetősége, hogy a jelenségnek köze van a globális felmelegedéshez – adta hírül az Index.
A magyar szakértő szerint hazánkat nem érinti az ózonréteg elvékonyodása. Nagy Zoltán meteorológus a Magyar Rádiónak elmondta: méréseik semmiféle rendkívüli helyzetet nem mutatnak a sztratoszférikus ózon vonatkozásában. – Pénteken –5 százalékos eltérés volt tapasztalható a méréseinkben, az előző napokon ez –3, illetve –4 százalék volt. Ez szakmailag semmiképpen nem mondható rendkívülinek, inkább átlagos helyzetet takar – jelentette ki a szakember, hozzátéve: a cseh meteorológiai szolgálat ugyanolyan mérőeszközzel mér, mint a magyar, ami a világon a jelenlegi legkorszerűbb mérőberendezés.
Nagy Zoltán az elmúlt évek tapasztalataira alapozva elmondta: nem valószínűsítenek rendkívüli helyzetet. – Természetes, hogyha az ózon szintjében drasztikus csökkenés állna be, a médián keresztül mindenképpen tájékoztatjuk a lakosságot – hangsúlyozta a meteorológus a Magyar Rádióban.

„Engem nem érdekel, hogy hol lesz király, csak itt ne, Pápán”