Öt évre nehéz előre látni, de a választásokig hátra lévő időszakot nem szabad elvesztegetni, már most az azt követő döntések előkészítésén kellene dolgoznia a kormányzatnak – reagált Varga Mihály, a Fidesz gazdasági szakértője a kormányfő azon bejelentésére, miszerint hétfőn ismerteti a következő öt évre vonatkozó adópolitikát.
Emlékezzünk vissza – reagált Varga Mihály –, hogy Gyurcsány Ferenc januárban nagy adóreformot hirdetett meg, amiről márciusra kiderült: nem lesz belőle semmi. Nem hogy öt évre, még öt hónapra is nehéz előrelátni, mi fog történni. Mi azt tartanánk fontosnak, hogy a választásokig hátralevő nyolc hónap valóban ne legyen elvesztegetett időszak – mondta. A kormányzatnak legalább azokat a fontosabb döntéseket elő kellene készítenie, amelyekkel 2006 után egy érdemibb átalakítást végre lehet hajtani.
Arra, hogy lehetséges-e egyetértés arról: adóreform csak az állami kiadások radikális csökkentésével párhuzamosan hajtható végre, a Fidesz gazdasági szakértője azt válaszolta: ők már tavaly, azelőtt, de idén is tettek ezzel kapcsolatos javaslatokat. A pontos összegről a politikus azt mondta: mivel pályázati pénzeket tartanak vissza, nem fizetik ki a vállalkozóknak járó áfát, és a mezőgazdasági termelők is később jutnak a támogatásaikhoz, nagyon nehéz eligazodni azon, hogy milyen pontos számokról lehet beszélni. Ennek tisztázására arra volna szükség, hogy a kormány felfüggessze az elkendőző lépéseket és hiteles beszámolót adjon a magyar államadósságról, annak növekedéséről és a magyar költségvetés tényleges kiadásairól.
(Magyar Rádió)

Közúti ellenőrzés esetén ezekre kell odafigyelni!