Már folynak az előkészítő tárgyalásai annak a kormányzati garanciavállalás melletti hitellehetőségnek, amely a BKV számára biztosítana 15 milliárd forintot. Az év végére mintegy 60 milliárd forintos hitelállományt felhalmozó társaság ezt a hitelt sem beruházási célokra, hanem várhatóan működésre fordítja majd.
A BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese közölte: jelenleg a kormánygaranciáról szóló megállapodás előkészületei folynak, valamint annak a pályázati kiírásnak a munkái, melynek keretében a kölcsönt nyújtó bankot vagy bankokat kiválasztja a társaság. Szentgyörgyi Tamás szerint legkorábban az ősszel köthető meg a hitelszerződés.
A főváros ugyanakkor kiírt egy nyilvános pályázatot új metrókocsik vásárlására 174 millió euró költséghatárig. Budapest ezt az Európai Beruházási Bank által nyújtott hitelkeretből finanszírozná. A pályázaton minden valószínűség szerint indul az Alstrom, a Siemens és a Bombardier. A tervezet szerint a pénzből a főváros 22 új metrókocsit vásárol a 2-es metróvonalra az elavult orosz járművek helyett.
Szálka Miklós, a fővárosi önkormányzat városüzemeltetési bizottságának alelnöke a Távirati Irodának elmondta, nincs tudomása a működési hitelfelvételről, arról nem tárgyalt a cég felügyelőbizottsága sem, amelynek ő is tagja. A fideszes politikus szerint ez a hitelfelvétel annak a következménye, hogy az önkormányzat idén nulla forintot szán a BKV üzemeltetésére. Hozzáfűzte: taktikai játszma folyik arról, hogy a kormány fizesse a BKV üzemeltetését, az önkormányzat pedig a fejlesztéseket. Szerinte abszurd, hogy évente több mint négymilliárd forintot a hiteltörlesztésekre kell költenie a BKV-nak.
(HírTv, FigyelőNet)

Éles lőfegyverrel próbálta rendezni a kocsmai vitát, döbbenet, hogy milyen büntetést kaphat