A főpolgármester igazi sikertörténetnek nevezte a zenekar működését és a stabilizáció második nagy szakaszának mondta a mostani szerződés-aláírást. Az első jelentős szakasz az volt, amikor a zenekar 2003-ban új státuszt kapott: „nemzeti kulturális intézménnyé„ vált – közölte.
A kuratóriumi elnök elmondta, hogy a szerződést szeretnék háromoldalúvá bővíteni. Javaslatuk Bozóki András kulturális miniszter asztalán fekszik, és arról szól, hogy az alapítvány és a főváros mellett a tárca is kötelezettséget vállalna a fenntartásban.
Körner Tamás menedzser-igazgató elmondta, hogy a szerződésben szereplő éves összeg a fővárosi támogatás idei szintjét jelenti. Ezt a költségvetésük csaknem felét kitevő egyéb bevételekkel együtt elégségesnek nevezte ahhoz, hogy nagyon takarékos, de a magas színvonalat nem veszélyeztető folyamatos munka folyjon.
radio.hu

Újabb részletek a kisfiút felrúgó karateedző ügyében