A helyi ellenzék tiltakozása ellenére, Pécs közgyűlése úgy döntött, hárommilliárd forint hitelt vesz fel. Az összeget a reptér fejlesztésére, panelprogramra és intézményi felújításokra költi majd a város. – Ez az összeg mértéktartó módon kezelhető, hiszen egy közel 40 milliárdos önkormányzati éves költségvetés mellett van szó egy húsz éves elkötelezettségről, ami semmifajta hosszútávú terhet nem ró az utódainkra – közölte Juhász István (MSZP), az önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke. Leszögezte: szerinte általános jelenség a világban, hogy egy város, saját források híján kedvező hitelkonstrukciókat vesz igénybe a különböző fejlesztésekre. Az ellenzék ezzel szemben úgy véli, Pécs adósságspirálba keveredett.
Nagy Csaba, a pécsi Fidesz frakcióvezetője viszont hangsúlyozta: ez a hárommilliárd forintos hitel közel öt polgármesteri cikluson keresztül ível, mivel több mint húsz évre veszi föl a város. Szerinte gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a város ötödik polgármestere is a hitelek visszafizetését fogja nyögni. Hozzátette: az eddigi legnagyobb mértékű hitelfelvételről van szó a város életében, amely miatt idén decemberre közel hétmilliárd forintra emelkedik Pécs adósságállománya.
Forrás: hirtv.hu, Magyar Nemzet

Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek