A járókelő gyanúsnak látta a dolgot, ezért szólt a szomszéd házaspárnak, nézzék meg, kik jöhettek az idős férfihoz látogatóba. A szomszéd ezután a hátsó kapun át bement az idős emberhez, akinek a házában egy idegen nőt talált. A nő, amikor meglátta a szomszédot, kiszaladt a házból, és a zárt utcakaput átugorva próbált elmenekülni. Addigra két társa már biciklivel elhajtott, őt azonban a szomszéd felesége feltartóztatta, és sikerült elvennie tőle azt a kulcsot, amit a besurranó előzőleg a teraszon alvó házigazda zsebéből emelt ki. A nőt a szomszédasszony nem tudta visszatartani, és elmenekült társai után. Egy arra járó férfi azonban felismerte egyiküket, így már másik két társát is könnyűszerrel sikerült azonosítani. A rendőrök nem sokkal a bejelentés után mindhárom helybéli nőt előállították a lakásáról. Ellenük lopási kísérlet miatt indítottak eljárást a a Békéscsabai Rendőrkapitányságon.

Varga Judit nagy bejelentést tett: „Egy hosszú út első mérföldkövéhez érkeztem”