Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
A konzervatív napilapban Bettina Schulz A társadalmi szegénység fogságában című londoni írásában keresi a fiatal, második-harmadik generációs pakisztániak radikalizálódásának okait.
Az öngyilkos merénylők pakisztáni családokból érkeztek, hárman közülük Leedsből származtak. De jöhettek volna Bradfordból, Leicesterből, vagy Oldhamből is, azokból a városokból, melyek hosszú ideig azzal büszkélkedtek, hogy ázsiai bevándorlóik – indiaiak, pakisztániak és bangladesiek – békében élnek együtt a fehér lakossággal.
Ez a tétel 2001-ig volt érvényben. Ekkor hirtelen a pakisztáni bevándorlók utódai elleni faji zavargások rázták meg ezeket a városokat. Ez az esemény figyelmeztette Nagy-Britanniát, hogy a multikulturális összhang mögött egy társadalmi tűzfészek húzódik meg, mely az iszlamisták radikalizálódásához vezethet.
A mintegy 750.000 tagot számláló pakisztáni közösség az indiaiak után a második legnagyobb kisebbség Nagy-Britanniában. Nagy részük az ötvenes években vándorolt be a szigetországba – akkoriban ez viszonylag egyszerű vállalkozás volt, hiszen 1958-ig a brit nemzetközösség útlevelével rendelkezők nehézség nélkül érkezhettek a szigetországba.
A bevándorlók Pakisztán vidéki körzeteiből érkeztek, s főként az angol textiliparban kerestek munkát. Sokan közülük nem akartak végleg Angliában maradni, csak addig amíg egy kis pénzt összegyűjtöttek, hogy utána Pakisztánba hazatérve abból éljenek meg. Sokan mégis maradtak, s a hatvanas hetvenes években követték őket hozzátartozóik. A pakisztániak ma főként Humbersideban, Yorkshireban, West Midlandben, Glasgow-ban és olyan nagy városokban élnek, mint Leeds.
De aztán a pakisztániak legtöbbjének csalódnia kellett. A brit textilipar tönkre ment és Nagy-Britanniában – ellentétben az indiaiakkal – nem sikerült a középosztályba felemelkedniük. Nem véletlen, hogy körükben a duplája munkanélküliek aránya, mint az indiaiak körében. A pakisztáni férfiak jelentős része taxisofőrként, vagy kisbolt-tulajdonosként él.
Az átlagosan hat tagú pakisztáni családok jelentik a legnagyobb brit háztartásokat, s általában anyagilag sokkal rosszabbul állnak, mint a fehér, szociális segélyből élő családok. Még a kilencvenes évek végén is a pakisztáni és bangladesi háztartások 80 százaléka kevesebb jövedelemből volt kénytelen megélni, mint az országos átlag.
Ez az egyik oka, hogy a pakisztániaknak olyannyira nehezére esik az integráció. Számos család etnikailag homogén környezetben él, hosszú, egyhangú, sorházakban. Kirekesztve érzik magukat, s nem csak a fehér munkásosztálytól – akik amúgy sem sokra tartják az ázsiai bevándorlókat – hanem az indiaiaktól és szikektől is, akik általában szigorúan tiltják gyermekeiknek, hogy pakisztáni és bengáliai muzulmánokkal érintkezzenek.
Aki a lakó és üzleti negyedeiket felkeresi a brit városok gettóiban – például Leedsben – az úgy érzi magát mintha pakisztáni városban járna. Majd minden nő a hagyományos ruhaviseletben jár, életük szigorúan a háztartásban, vagy a helyi ázsiai üzleti negyedben játszódik, s általában egymás között nem az angolt, hanem egykori hazájuk nyelvét használják.
A pakisztáni apák generációja boldog, hogy Nagy-Britanniában élhet és dolgozhat. Így azt is elfogadják, hogy szegényes viszonyok között a társadalom peremén élnek, s a hagyományos közösségeikben, megszokott szomszédaik között érzik jól magukat. A hagyományos és mélyen vallásos iszlámot követik, s a szélsőségesség bármilyen változatára értetlenséggel és megvetéssel reagálnak. Tisztában vannak azzal, hogy az iszlamista terroristák csak tovább nehezítik társadalmi integrációjukat és tovább növelik a britek bizalmatlanságát. Éppen ezért nem értik mi járhatott a terrorcselekményeket elkövető fiaik fejében.
Pontosan a 2001-es Oldham-i, Burnley-i, Bradford-i és Leeds-i súlyos faji zavargások indították arra a brit kutatókat, hogy megvizsgálják az összecsapások okait. A tanulmányt készítő leedsi egyetem már akkor is óvott a társadalmi szegénységtől, melynek fogságában a rezignált és a fehéreket gyűlölő pakisztáni fiatalok élnek.
A pakisztániak szomszédságában nem a toleráns brit középosztály él, hanem – a gyakran hasonlóan szegény – munkásság, mely mély ellenszenvet táplál az ázsiaiak ellen, akik nézeteik szerint mindenütt „Kis-Pakisztánokat” kívánnak felépíteni. Az elutasítottság érzését a pakisztáni fiatalokban csak növelték a 2001-es faji zavargások, s az afganisztáni és iraki bevonulás pedig azt a képzetet erősítette bennük, hogy itt a nyugat harcol az iszlám ellen. Egyetlen népcsoport sem érzi magát azóta a rendőrség és a biztonsági szervek által annyira ellenőrzöttnek, mint a fiatal muzulmánoké.
Wiener Zeitung (wienerzeitung.at)
Az osztrák napilap Tanulmány igazolja az új EU tagokkal szembeni régi félelmeket című írásában mutatja be egy friss közvélemény-kutatás eredményeit.
A június-júliusban végzett mintavétel eredménye szerint a megkérdezettek 75 százaléka számít a munkanélküliség további növekedésére, s 17 százalékuk tartja a saját munkahelyét is veszélyeztetettnek. Hasonlóan sötéten látják a bérek alakulását is: a válaszadók több, mint fele csökkenő jövedelmekre számít.
Az osztrákok többsége szkeptikus az új unió tagállamok munkavállalóival szemben. Háromnegyedük szeretné a számukra előírt hét éves munkavállalási tilalmat meghosszabbítani.
Az osztrákok elképzelései alig vannak köszönő viszonyban a valósággal, amikor a legtöbben közülük – 78 százalékuk – az olcsó „tanulatlan segédmunkások” ausztriai megjelenésétől tart. A valóságban fiatal jól képzett személyek érkeznek ebből a régióból. A kutatást végző ITK intézet vezetője, Franz Bauer szerint ez az átmeneti időszak az új EU tagállamok érdekeit is szolgálja, hiszen a leginkább így képzett polgáraik vándorolnak így el.
Rheinischer Merkur (merkur.de)
A konzervatív hetilapban Andrea Leiber Rocker a bioországban címmel készített interjút a Németországban ismert énekessel Peter Maffay-jal.
Az 1949-ben Brassóban született énekes édesanyja erdélyi szász asszony volt, akinek az ősei a város körüli falvakban gazdálkodtak. Maffay apja „eredetileg Magyarországról származott, ősei már régóta éltek Brassóban és a polgársághoz tartoztak. Nagyapja mozigépész volt, s övé volt az első mozi a környéken. A nagyapa rendszeresen utazott Budapestre és Bécsbe, hogy a legújabb filmeket megvásárolhassa és a Kárpátokban fekvő városba vigye. (Az interjúból nem derül ki, hogy a nagyapa miért Budapestre és miért nem Bukarestbe járt filmeket vásárolni. – A szerző.)
origo.hu
Kiderült, hogy honnan érkezik Budapestre az ország karácsonyfája - videó
