Az Európai Unió tervezett cukorreformja jelentősen átrendezheti az unió, és ezzel együtt Magyarország piacát is. Gráf József földművelésügyi miniszter úgy véli: szükség van az uniós cukorágazat átalakítására, mivel az EU-ban a cukor ára szinte háromszorosa a világpiacinak.
Az Európai Bizottság jelenlegi javaslata a fehér cukor árának 39 százalékos mérséklését irányozza elő 2007 végéig, míg a volt agrárbiztos, Franz Fischler korábbi javaslata 33 százalékos csökkentéssel számol, ami 2006 júliusától lépne életbe. Koczka Zoltán, a Cukoripari Terméktanács igazgatója szerint az első javaslat a termelés előirányzott mérséklésével számol, a második pedig az alacsonyabb árak révén hatna a gyártók egy részére, hogy adják vissza kvótájukat, vagyis állítsák le a cukorgyártást.
A jövedelemkiesések ellentételezéseként egy átalakítási alapot terveznek létrehozni, amelyből egyszeri kompenzációra lenne lehetőség minden visszaadott kvóta-tonna után a átalakítás négy éve alatt. A cukorgyártók az első évben 730, a másodikban 625, majd 520 és 420 euróhoz juthatnak a visszadott kvóta-tonnák után.
A cukorrépa ára 42 százalékkal csökkenne a reform tervei alapján, így a répatermelők árbevétel-kiesésük 60 százalékáig lennének jogosultak kompenzációra. Ennek következtében 50-50 százalékra módosulna a jelenlegi 58-42-es osztozkodási arány. A fehér cukor tonnánkénti intervenciós ára 385,5 euróra csökkenhetne a jelenlegi 631,9 euróról, azonban ennek felvásárlását az unió már nem garantálná. A minimumár 6250 forintra módosulna tonnánként a jelenlegi 11500 forint helyett.
Hét tagállam (Spanyolország, Portugália, Görögország, Olaszország, Írország, Finnország és Lengyelország) tiltakozott a javaslat ellen, és melléjük állt különböző mértékben Belgium, Litvánia és Lettország is, míg a többi tagállam kedvezően fogadta a tervezetet. A magyar agrárminiszter szerint létrejöhet kompromisszum a tagállamok között, és kiemelte: nem fogad el olyan módosítást, mely miatt megszűnne a cukorrépa-termesztés és a cukor feldolgozása Magyarországon. Ám, ha elfogadják a tervezetet, várhatóan három magyarországi cukorgyár marad életben a jelenlegi ötből, és a termelés is visszaeshet 25-30 százalékkal hazánkban.
(Forrás: Napi Gazdaság)

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál