Egyre több a per az APEH ellen

Az adózók egyre gyakrabban fordulnak bírósághoz az adóhatóság másodfokú határozatai ellen. A vitatott összegek rendkívül széles skálán mozognak. A 20 ezer forintos mulasztási bírság miatti „tyúkperek” mellett akadnak milliárdos adóhiányt megállapító határozatok elleni eljárások is.

MNO
2005. 07. 28. 7:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az adózók egyre gyakrabban fordulnak bírósághoz az adóhatóság másodfokú határozatai ellen: az idén az első fél évben 712 ügyben kezdeményeztek bírósági felülvizsgálatot, tavaly ugyanezen időszakban még 639 volt az induló perek száma – írja a Világgazdaság Vass Ágnest, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) főosztályvezető-helyettesét idézve.

Az előző évről áthúzódó eljárásokat is figyelembe véve az első fél évben 1838 pere volt folyamatban az adóhatóságnak, ez kismértékű csökkenést jelent a tavalyi hasonló időszakhoz képest, amikor is 1870 per volt folyamatban. A főosztályvezető-helyettes szerint mindez azt bizonyítja, hogy a bonyolultabbá váló jogszabályi környezet nem feltétlenül jelenti a perek számának növekedését.

Az újonnan indult perek száma „alig” több mint 11 százalékkal nőtt az első fél évben, a pertárgyérték viszont 50 százalékkal: míg 2004 első fél évében 8,2 milliárd forint, az idén már 12,3 milliárd forint adóhiányt vitattak az adózók bíróság előtt. Mindez azt jelenti, hogy az idén indult perekben átlagosan jóval nagyobb volt a vitatott követelés értéke, mint a tavalyi év első felében indultak esetében. Az idén indult pereknél az átlagos perérték több mint 17 millió forint volt, míg tavaly ugyanez még a 13 millió forintot sem érte el.

A perekben vitatott összegek egyébként rendkívül széles skálán mozognak: vannak 20 ezer forintos mulasztási bírság miatti „tyúkperek”, de akadnak több száz milliós, sőt milliárdos adóhiányt megállapító határozatok elleni eljárások is. Az utóbbi időszakban egyre inkább csökken a kis összegű fizetési kötelezettséget vitató keresetek száma, ez a per költségeit – illetékek, ügyvédi díj – figyelembe véve egyáltalán nem meglepő. Ugyanakkor elmondható, hogy az adózók több száz milliós, illetve milliárdos adóhiányt megállapító határozatok esetén szinte minden esetben bírósághoz fordulnak.

A perek adónemenkénti megoszlása az elmúlt időszakban nem változott: a legtöbb bírósági eljárás továbbra is általános forgalmi adónemben indult. Ezen belül a fiktív számlás ügyek még mindig jelentős arányt képviselnek, de gyakori az adólevonás, az adó-visszaigénylés miatt indultak száma is.

Az APEH a közigazgatási bíróságok előtt általában jól szerepel, bár az idén az első fél évben mind a megyei bíróságoknál, mind a Legfelsőbb Bíróságnál kismértékben csökkent az adóhatóság pernyertessége. A megyei bíróságok előtti ügyeknél 70 százalékos volt az APEH pernyertességének aránya, amely 3 százalékos csökkenés az előző év hasonló időszakához képest. Ugyanakkor a megnyert perek értéke 6,4 milliárd forint volt, ez 23 százalékos növekedést jelent 2004 első fél évéhez képest. A vesztett perek értéke viszont az előző évi 2,1 milliárd forintról 1,7 milliárdra csökkent.

(A Világgazdaság című lap alapján.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.