A londoni terrortámadások után számos országban ismét napirendre került a biometrikus adatokat tartalmazó útlevelek kérdése. Az Egyesült Királyság külügyminisztériuma ötmillió fontos (1,78 milliárd forint) szerződést írt alá a 3M-mel. A cég fogja biztosítani a biometrikus útlevelek készítéséhez szükséges technológiai hátteret. A tervek szerint 2006 januárjától már az összes illetékes hivatalban rendelkezésre áll az erre alkalmas berendezés. Az új útlevelek ujjlenyomatot nem tartalmaznak majd, csak háromdimenziós digitális arcképet.
Ausztriában a tervek szerint 2006 nyarán jelennek meg a csippel ellátott útlevelek. Németországban már november elsején megkezdik egy hasonló rendszer tesztüzemét a müncheni repülőtéren. Itt a repülőgépre szállás előtt ujjlenyomat alapján fogják azonosítani az utasokat.
Azt egyelőre nem tudni, hogy Magyarországon pontosan mikor vezetik be a biometrikus útleveleket. Mivel ez jelentős anyagi megterhelést jelent az ország számára, Lamperth Mónika belügyminiszter az unió támogatását kérte.
Az Európai Unióban januárban született döntés arról, hogy 2006. augusztusig minden tagállamban bevezetik a digitális fotót tartalmazó útlevelet, és 2008 januárjára a másik biometrikus jelet – valószínűleg az ujjlenyomatot – is felviszik majd a csipekre. A határidő elsősorban azokat az államokat sürgeti, amelyek vízumegyezményt kötöttek az Egyesült Államokkal. Csak azok utazhatnak ugyanis 2006 októberétől vízummentesen az USA-ba, akik biometrikus útlevéllel rendelkeznek.
A terrorizmus elleni küzdelemre hivatkozva más módon is szigorítják a biztonsági intézkedéseket. Egyre több kamera van a köztereken, és a vállalatoknak is nagyobb terhet jelent az épületek biztonságának növelése. A jövő évi németországi labdarúgó-világbajnokságon is egy új jelenséggel szembesülnek majd a nézők: a meccsekre csak olyan jegyeket lehet majd venni, amelyeken szerepel az útlevél vagy a személyigazolvány száma is.
(Forrás: Világgazdaság)

Az EP-ülésen dühöngött Magyar Péter