Emberre is terjed a sertéskór Kínában: 24-en haltak meg

24-re emelkedett a titokzatos, disznóról emberre terjedő kórban elhunytak száma Kínában, további 21 beteg állapota kritikus – közölte a Magyar Rádió.

MNO
2005. 07. 27. 11:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

117 embert betegített meg vélhetően a streptococcus suis nevű baktérium, amely viszonylag sok sertés szervezetében megtalálható. Emberre azonban eddig a legritkább esetben terjedt át, világszerte összesen 200 esetet regisztráltak.

A szakértők nem tudják, pontosan hogyan fertőződhettek meg a helyiek, a vizsgálatok alapján azt nem tartják valószínűnek, hogy az elfogyasztott hús okozta volna a tömeges megbetegedést, sokkal elképzelhetőbb, hogy a baktériumhordozó sertésekkel közvetlen érintkezésbe került parasztok és a mészárosok kapták el a kórt.

A kínai egészségügyi-minisztérium szóvivője hangoztatta: a betegség eddig nem terjedt emberről emberre, és kétségbe vonta azt az állítást is, amely szerint a baktériumot esetleg a szúnyogok terjesztenék.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.