Felújított játszóteret adtak át a Hajógyári-szigeten

Mintegy 170 millió forint összköltségű beruházás keretében két szomszédos, egymáshoz kapcsolódó játszóhely rekonstrukciójára került sor 2004 decemberétől.

MNO
2005. 07. 06. 13:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A ma átadott játszótérről Bakonyi Tibor, a főváros főpolgármester-helyettese elmondta: azért volt szükség a játszótér felújítására, mert a csúszdák tönkrementek, veszélyessé váltak a lépcsők, és a 8 ezer négyzetméter területű játszótérről el kellett távolítani a korszerűtlen játékszereket. Az óvodásoknak 3658, a kamaszoknak 4343 négyzetméteren alakítottak ki ügyességet és bátorságot próbára tevő játékokat. A játszóterek közvetlen környezetében további 710 cserjét, 49 lombos fát és 5 darab fenyőt is kiültetett a beruházást végző FŐKERT Rt.

Bakonyi bejelentette, hogy hamarosan elkészül a margitszigeti nagyjátszótér, és még ebben az évben eurokonformmá varázsolják a XII. kerületben a gesztenyés kerti játszóteret is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.