Mindeközben naponta 100 millió forint adóbevétel „gurul” ki az országból, hiszen éves szinten mintegy 35-40 milliárd forint költségvetési kiesést okoz a benzinturizmus.
Napokon keresztül azt szajkózta a kormány, hogy a jövedéki adót nem lehet csökkenteni, mert az EU jogszabályba ütközne. A 2003. január elsejétől életbe lépő csökkentési tilalom bennünket azonban nem érint, ráadásul Magyarországon az EU által meghatározott minimumnál jelentősen nagyobb az üzemanyagok jövedéki adója. Miközben az Orbán-kormány a 2000. évi olajárrobbanáskor a jövedéki adó befagyasztásával tette a dolgát, a Gyurcsány-kormány csak hitegeti megállapodással a fuvarozókat és a lakosságot – reagál a Fidesz közleményében Tóbiás József szocialista politikus azon szavaira, miszerint az Orbán-kormány öröksége a jelenlegi magas üzemanyagár.
Az Orbán-kormány ideje alatt a benzin jövedéki adója 35, míg a gázolajé 33 százalékkal emelkedett. A Medgyessy-kormány a gázolaj jövedéki adóját 5,5 százalékkal csökkentette, s azóta az üzemanyagok jövedéki adója a 2002-es szinten maradt – állította Tóbiás József, az MSZP-frakció tagja azután, hogy a frakció fogyasztóvédelmi munkacsoportja áttekintette a jövedéki adó alakulását az üzemanyagárakban..
fideszfrakcio.hu

Érkeznek az élelmiszer-utalványok, két és fél millió nyugdíjasnak segít a kormány