A Fidesz képviselőcsoportja az elmúlt hónapokban többször felhívta a figyelmet arra, hogy az autópályák forgalmának az Andor utcára és környékére terelésével jelentős értékcsökkenés keletkezett az ingatlanokban – emlékeztetett Kupper András, rámutatva: értehetetlen és felháborító, ahogy a Főváros a kártérítés helyett a pereskedés mellett döntött.
Miután a Pesti Központi Kerületi Bíróság több esetben is elmarasztalta a Budapest Főváros Önkormányzatát, az felülvizsgálati kérelemmel a Legfelsőbb Bírósághoz fordult. A taláros testület most kimondta, a Főváros kárt okozott és a Szeghalom utcai ingatlan tulajdonosának, és megállapította az ingatlan értékcsökkenését – hangsúlyozza az ellenzéki képviselő.
Vajon számolt-e a Főváros azzal a megközelítőleg 8 milliárdos összeggel, melyet kártérítésként kell kifizetnie, ha az összes felperes megnyeri a pert? – teszi fel a kérdést a frakcióvezető.
A Fidesz választ vár Demszky Gábortól arra, hogy a kártérítés, a perköltség illetve a napról napra növekvő kamatok mértékének ismeretében miért nem próbálnak az érintettekkel peren kívüli egyességre jutni és magyarázatot várnak arra is, mekkora kártérítési összeg kifizetésével számolnak és a költségvetés mely sorának terhére fogják ezeket az összegeket folyósítani.

Az EP-ülésen dühöngött Magyar Péter