Hiller szerint Orbán Viktor álságosan viselkedik

Az MSZP elnöke felszólította Orbán Viktort, hogy vonja vissza, amit Tusnádfürdőn mondott a baloldalról. A Fidesz szóvivője szerint az MSZP elnökének lett volna alkalma bizonyítania nemzeti elkötelezettségét, „de sajnos nem ezt tette".

MNO
2005. 07. 26. 16:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hiller István álságosnak minősítette, hogy miközben valaki nemzeti egységről beszél, az ország egyik felét súlyosan sértő megjegyzéseket tesz. Hiller István kijelentette: egyetlenegy politikus sem engedheti meg magának, hogy nemzetellenesnek nevezze azokat, akik nem az ő gondolkodásmódját vallják.

Révész Máriusz értékelése szerint az MSZP elnökének lett volna alkalma bizonyítania nemzeti elkötelezettségét, „de sajnos nem ezt tette„. A szóvivő ide sorolta azt, hogy a tavaly december 5-i népszavazás után lemondta erdélyi útját, illetve a kormány nem hajlandó összehívni a Magyar Állandó Értekezlet ülését, és „nem tud a határon túli magyarok szemébe nézni”.

Révész Máriusz szerint a kormány „sokkal fontosabbnak tartja a régi internacionalista kapcsolatokat, mint a határon túli magyarság támogatását, így a kormány Vietnamot sokkal nagyobb összeggel támogatná, mint a határon túli árvíz sújtotta magyar területeket„.

radio.hu, hirado.hu

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.