Az eset előzménye az volt, hogy egy férfi játékgépezni indult, emiatt viszont összeveszett élettársa testvéreivel. A verekedőkhöz időközben a férfi rokonai is csatlakoztak, így a megfékezésükhöz nemcsak a környékbeli településekről, de Pest megyéből és a fővárosból is segítséget kellett hívni. Az ügyben lefoglalt bűnjelek között akadt kard, ötkilós kalapács és másfél méteres betonvas is. A garázdaság és rablás miatt indult eljárásban eddig két embert vettek őrizetbe.
Mint kiderült, a nőt és élettársát egy hónapja lakoltatták ki Érden, egyúttal kétmillió forintot kaptak az önkormányzattól, lakásvásárlásra. A férfi ebből a pénzből kért pénzt játékgépezésre, majd miután kevesellte a kapott 50 ezer forintot, elment otthonról, hogy helybenhagyja a nő testvéreit. Ezért az asszony is a verekedés helyszínére sietett, de csak azt érte el, hogy letépték a nyakából az aranyláncát, és elvették a nála lévő 1,7 millió forintot. Hamarosan egy 10-15 fős társaság is érkezett, és valamennyien nekiestek a feleség jelen lévő családtagjainak, végül csak a rendőrség említése hallatán menekültek el.
Az ügyben előállított személyek közül eddig négy embert gyanúsítottak meg rablással, illetve garázdasággal; közülük két embert őrizetbe is vettek a dunaújvárosi nyomozók. Összesen csaknem ötvenen dolgoztak a rend helyreállításán, az ügy mielőbbi megnyugtató rendezésén.

Galambos Lajos lenyúlt félmilliója sokkolta az országot