A Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net) konzervatív napilap egyik felelős kiadója, Frank Schirrmacher Csak nyolc mondat című írásában elemzi Horst Köhler csütörtök esti, a Bundestag feloszlatását bejelentő beszédét.
Nem a megszokott ünnepi beszéd volt, nem osztottak utána szendvicset és sört. Nem a szokásos luxushotelekben előadott és gazdasági forradalmat követelő prédikáció, melyet az érdeklődő közönség már olyan személyiségektől, mint Olaf Henkeltől – a német gyáriparosok szövetségének egykori elnöke – vagy Johannes Rautól – volt észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök, Köhler előtt szövetségi elnök – büféről büfére, talkshow-ról talkshow-ra vándorolva hallhat.
Azért szükséges e közhelyeket megemlíteni, hogy érthetővé váljon, Köhler beszédének társadalompolitikai szempontokból döntő fontosságú, talán történelmi jelentőségű mondatai miért kerülték el a közfigyelmet. Ezek a mondatok így hangzanak: „A jövőnk és gyermekeink jövője a tét. Milliók szenvednek a munkanélküliségtől, közülük sokan már évek óta. Az ország és a tartományok költségvetése sohasem látott kritikus helyzetbe került. A létező szövetségi rendszert meghaladta az idő. Túl kevés a gyermek és mi mindannyian egyre idősebbek leszünk.”
Ma már mindenki tudja, hogy ez így nem mehet tovább. De, ha a szövetségi elnök a német néphez intézett beszédében mondja azt, hogy ez így tovább nem megy, s ezzel indokolja, miért kényszerül a Bundestag feloszlatására, akkor érzékelhetővé válik a történelmi cezúra. S az elnöki beszéd sem Karl Carstens, sem Gustav Heinemann történelmi megszólalásához sem hasonlítható.
Az elnök egyfajta preambulumban magyarázta döntését, s világossá tette, a német nép jövője a tét. Ezt követte a gazdaságpolitikai válságjelek drámai felsorolása, melyet egy látszólag veszélytelen biopolitikai mondattal zárt le. Mégis ebben az egy mondatban az egész tragédia megtalálható, melyet már nem lehet csak a gazdaság, vagy a politika nyelvével elmondani: „Túl kevés a gyermek és egyre idősebbek leszünk.” Így beszéltek a falu vénei, amikor az egész kihalással fenyegetett közösséget válságtanácskozásra hívták össze.
A tényt, hogy egyénként egyre idősebbek leszünk és a társadalom összességében egyre gyorsabban öregszik, Köhler beszédében ugyanolyan kihívásként említette, mint a globalizációt és a történelmi mértékű eladósodást. Aki nem ismeri fel, hogy a demográfiai változás minden más problémánk egyik okozója, s aki nem vallja be, hogy mint idősödő emberek mi magunk vagyunk e társadalom problémája a következő évtizedekben, az teljességgel félreismeri a közösség létét fenyegető veszélyt.
Még Köhler úgy szólt a választókhoz, mintha azok készek lennének a leírt folyamatok ellen cselekedni. Mi történik azonban akkor, ha – miként Németországban néhány év múlva bekövetkezik – az idősek több, mint felének már egyáltalán nem lesz unokája? Gondolnak ők majd arra a jövőre, mely nem az övéké és nem utódaiké lesz? Egy elöregedő társadalom az, amelyik csak veszíthet, míg egy fiatal társadalom csak nyerhet. Már most megmutatkozik, hogy éppen az idős korcsoportok fordulnak az új baloldali pártalakulat és ígéretei felé. Hiszen azok, akik még nyerhetnek valamit, azok egyre kevesebben lesznek.
A német városok és tartományok e pillanatban olyan demográfiai változásokat élnek át, amit még soha békeidőben nem éltek meg. A kevés gyerek az iskolákban rossz oktatásban részesül, s a nagyon kevéske jó tanulót már kivándorlási gondolatok foglalkoztatják. Aki a demográfiai okokra visszavezethető problémákat enyhíteni kívánja, az kénytelen lesz a ma befolyásos politikai csoportok érdekei ellenére cselekedni. Ha Németország úgy fejlődik, mint néhány hasonlóan gyorsan öregedő része a világnak, akkor nemsokára a vokssal rendelkezők, a fiatalok, az iskolák és az oktatás terhére hoznak majd választási döntéseket: több utcai lámpást állítatnak fel, mint Floridában, s ezt döntően a pedagógusok számának csökkentésével finanszírozzák.
Horst Köhler Németország elöregedését, mint az állam és társadalom válságának részét írta le. Lehet, hogy a gyermekek, akikről beszélt, egykor ebből a beszédből vádiratot szerkesztenek a mostani felnőtt generáció ellen: ti tudtátok, mit kockáztattok – mondják majd. Kérdéses, hogy az államfő erre gondolt. De az bizonyos, hogy beszédével ultimátumot intézett a németekhez.
origo.hu
Bemutatjuk Bencét, Magyar Péter riporterekre rátámadó testőrét
