A sérült Haliburtonnek nem ment
A mérkőzés alakulása eleinte sima Thunder-győzelmet ígért: a félidőben már 14 ponttal vezettek, köszönhetően a Pacers tíz eladott labdájának és 33 százalékos mezőnymutatójának. Ám a második félidőben visszatért a meccsbe az Indiana, főként Pascal Siakamnak és a meglepetésember T. J. McConnellnek köszönhetően.
A negyedik negyedben két pontra is megközelítették a Thundert, de az OKC újra magasabb fokozatra kapcsolt. A Pacers számára a legnagyobb csapást Tyrese Haliburton formán kívüli játéka jelentette. A csapat motorja a bemelegítésnél nem tudott hibázni, ám az irányító a vádlifájdalmai miatt később mezőnykosár nélkül zárta a mérkőzést – ilyen korábban sosem fordult elő vele rájátszásban. A Pacers végül 23 eladott labdával zárt, amelyekből a Thunder 32 pontot szerzett, ez a NBA-döntő eddigi legtöbbje ebben a statisztikai kategóriában.
– Ez volt a meccs. Ennyiről szól a vereségünk – mondta tömören Rick Carlisle vezetőedző, utalva a végzetes labdavesztésekre. A sérüléssel küzdő Tyrese Haliburton már az NBA-döntő következő összecsapására utalt a meccs után.

Ha tudok járni, akkor játszani akarok. A falnak vagyunk szorítva
– mondta el a Pacers sztárja, és az utóbbi mondatot legalább háromszor megismételte. A Thunder tehát egy győzelemre van az álomtól, de az utolsó lépés mindig a legnehezebb. A hatodik meccset péntek hajnalban rendezik Indianapolisban, ott ahol akár végleg eldőlhet az NBA 2025-ös bajnoki címe.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!