A Fidesz delegáltjai kivonultak a pénteki ülésről, az MDF nem szavazta meg a megbízottat, a kormánypárti küldöttek mellette döntöttek. Mint ismeretes, a Magyar Rádió leköszönő elnöke, Kondor Katalin Hollós Jánost bízta meg az ügyvezetői teendőkkel.
Gellért Kis Gábor elmondta: miután Gőblyös István egyértelműen napokon keresztül nem tette világossá az álláspontját, arra kényszerültünk, hogy tulajdonosi megbízottként a továbbiakban Szijártó Istvánt fogjuk a magunk részéről megbízni. Hozzátette: éppen azért tértünk el a korábbi megjelöléstől, mert az ügyvezetés a gazdasági társaságokról szóló törvény értelmében nagyon jól körülhatárolhat hatáskörökkel, feladatkörökkel jár együtt. A tulajdonosi megbízott azonban a tulajdonosok által meghatározott feladat és hatáskört látják el, és ez az általunk megszerkesztett dokumentumokban más, szűkebb, mint egy ügyvezetői megbízatás.
Trombitás Zoltán, a kuratórium elnökségének Fidesz által delegált tagja minderre úgy reagált: Kondor Katalin jogszerűen nevezte ki Hollós Jánost a rádió ügyvezetőjévé, amit most az elnökség megpróbál megváltoztatni, és Szijártó István gazdasági igazgatót kinevezni. Hozzátette: vitatjuk ennek a jogszerűségét. 2000-ben egyszer már előfordult az eset, amikor a rádió elnök nélkül maradt és akkor Szijártó István megkapta az ügyvezetői kinevezést, méghozzá ugyanazzal az eljárással, mint amilyennel Hollós Jánost kinevezte Kondor Katalin. Ha egyszer Szijártó István elfogadta annak a jogszerűségét 2000-ben, ahogyan akkor ő kerülhetett ügyvezetői pozícióba, akkor most ezt a logikát miért változtatja meg? Az az irat, ami e mögött van, az egyértelműen a rádió elsőszámú vezetőjévé kívánja tenni a megbízottat, míg a másik esetben az elsőszámú vezető az ügyvezető névvel említett Hollós János, márpedig két elsőszámú vezető nem lehet ideiglenesen sem. A Magyar Rádiónak az az elsőrangú érdeke, hogy minél hamarabb legyen elnöke, de addig is egy vezető vigye az ügyeket.
Forrás: Magyar Rádió

Nincs második esély: életbe lépett Európa legszigorúbb drogtörvénye