A Fidesz jövő hétre négypárti egyeztetést, augusztusra pedig rendkívüli parlamenti ülésszakot hívna össze a szeptember elsejétől életbe lépő, járulékemelésről szóló jogszabály visszavonása érdekében – hangzott el Tállai András sajtótájékoztatóján.
A fideszes politikus hangsúlyozta: mivel a kormány javaslata nyomán szeptembertől a természetbeni juttatások személyi jövedelemadóval növelt összege után fizetnek járulékot a vállalkozók, 1000 forint után 887 forintot kell majd adózni az eddigi 760 forint helyett. – Ez éves szinten 8-9 milliárd forintot vesz ki a munkaadók zsebéből és több százezer munkavállalót, valamint több tízezer vállalkozót érint majd – mondta a politikus, hozzátéve: a jogszabályt az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításának keretében fogadta el az Országgyűlés kormánypárti többsége – például a borravaló megadóztatásával együtt –, ugyanakkor ezt a javaslatot már akkor nyújtotta be költségvetési bizottság, amikor lezárult a parlamenti vita.
Tállai szerint a kormánypártok álszentek, hiszen adócsökkentésről beszélnek, miközben „sunyi, sumák eszközökkel” szavaztatták meg a javaslatukat, amivel harmincötre emelkedett az adóemelések száma. – Elképesztő, hogy júniusban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök még a vállalkozói terhek csökkentésének fontosságát hangoztatta a parlamentben, miközben már be volt nyújtva a módosító indítvány az említett emelés kapcsán – emelte ki a képviselő, hozzátéve: az SZDSZ ugyanúgy megszavazta az intézkedést, mint a szocialisták, ami álszent dolog, hiszen ők folyamatosan az adócsökkentésről beszélnek.
Újságírói kérdésre a fideszes politikus elmondta, hogy elsősorban azokat a vállalkozásokat érinti majd hátrányosan az új jogszabály, amelyek kollektív szerződésben rögzítették a természetbeni juttatásokat. Aggályosnak nevezte, hogy a személyi jövedelemadó után is kell majd járulékot fizetni, hiszen így sérül az az elv, mely szerint egy dologra csak egy adót lehet kivetni.
Tállai András idézte még a KISOSZ, valamint az iparkamara véleményét is, melynek vezetői felháborítónak tartják, hogy a kormány vizet prédikál és bort iszik.
Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese politikai hisztériakeltésnek nevezte a Fidesz kezdeményezését. Kijelentette: a módosítással egy adóelkerülő kiskaput zártak be.
(fideszfrakcio.hu, tozsdeforum.hu, Info Rádió)

Lebukás! Illegális listát készítettek Magyar Péterék a Tisza Párthoz jelentkezőkről