Novák Miklós: Az úgymond Puskás Ferenc becsületéért indított akció kísértetiesen hasonlít arra, amikor a nagy Pásztor vezette vörös ingesek azt mondták Nemecsekéknek a Pál utcai fiúkból: „Einstand.” Erdős „Süni” nehogy már 280 milliót „kaszáljon” ebből a buliból. Szegény Erdős ügyvezető pedig hétfő este hiába hangoztatta a maga igazát közleményt is kibocsátva, hogy ők dícséretes módon a haszonból 20 millió forintot fordítanak karitatív célokra (ennek egy részét Puskás gyógykezelésére), amikor az „okosak” eldöntötték: a nyereség felét márpedig jótékonykodásra kell szánni. (Kisteleki István, a Magyar Labdarúgóliga elnöke azt hangoztatta, hogy az esemény bevétele elérheti a 250-300 millió forintot, ám a szervezők még nem tudtak pontos adatokkal szolgálni – a szerk.) Egynegyedét Puskásnak, egynegyedét az utánpótlásnak. Mennyivel egyszerűbb a máséból elvenni, mint a magunkéból adni.
(Magyar Nemzet, 2005. július 27.)

Brutális karambol, lezárták a főutat