Összesen 54 cég tartozik ma is a „Gyurcsány-portfólióba”?

Az Apró-Gyurcsány érdekkört vizsgáló parlamenti bizottság elnöke szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök érdekeltségi körébe 54 cég tartozik – adta hírül az Info Rádió.

MNO
2005. 07. 25. 14:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter szerint ezen cégek egy része az elmúlt időszakban is kapott állami támogatást és megrendelést. A fideszes politikus és Balsai István országgyűlési képviselő a Fidesz-frakció hétfői sajtótájékoztatóján beszéltek erről.

Szijjártó Péter kifejtette: Gyurcsány Ferenc arról nem tudott információkat adni, hogy az említett cégek milyen állami támogatásokat kaptak, illetve milyen szerződéseket kötöttek az állammal, ezért mind a tizenhét minisztériumhoz írásbeli kérdést intézett. Eddig tizenhat minisztérium válaszolt a megkeresésre, melyből tizenkettő azt közölte, hogy a fent említett Gyurcsány-cégek között van olyan, amely kapott állami megrendelést, állami támogatást vagy szerződést kötött az állammal – mondta a képviselő. Mint mondta, a minisztériumok szűkszavúak voltak: azaz nem közölték a támogatások, megbízások, szerződések összegét, azok gyakoriságát illetve azok keletkezésének időpontját.

Szijjártó rámutatott: a kormányfő ígéretei ellenére sem vonult vissza cégei irányításából, s jogellenes módon, meghatalmazással adta át az irányítást beosztottjának, nem szabályosan, vagyonkezelői szerződéssel mondott le cégei vezetéséről.

László Boglár kormányszóvivő szerint a kérdést felvető fideszes képviselők nem a miniszterelnökkel vitáznak, hanem a cégbírósággal, mely csak formai hiányosságokat állapított meg az ügyben, magát az eljárást nem kérdőjelezte meg egyéves vizsgálata végén. A miniszterelnök megtette a megfelelő bejelentéseket a cégbíróság felé, ezek elbírálása pedig a cégbíróságra tartozik – hangzott el a kormányszóvivői tájékoztatón.

(Forrás: Info Rádió, fideszfrakcio.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.