Pokorni: Nem tudni, minden rendben volt-e a felvételinél

Ma még nem tudható, igaza volt-e Magyar Bálintnak, amikor úgy nyilatkozott, minden rendben volt a felvételinél – mondta Pokorni Zoltán (Fidesz). Szerinte a slágerszakoknál kell majd megvizsgálni a korábban, illetve most érettségizettek arányát. A politikus szólt arról is, hogy szeretné, ha javulna a Fidesz és az MDF kapcsolata.

Szilágyi Kata
2005. 07. 27. 9:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma még nem tudható, igaza volt-e hivatali utódának, amikor úgy nyilatkozott, hogy minden rendben volt a felvételinél – mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke az MTV Nap-kelte című műsorában. Mint mondta, lehet, hogy statisztikusan távolról nézve rendben van, de az úgynevezett slágerszakokon kell megvizsgálni a korábban, illetve most érettségizettek arányát. Ezek azok az információk, amelyeket a szülõk is kértek és a Fidesz is követelt – fogalmazott az ellenzéki politikus. Pokorni Zoltán úgy vélte, becsapták a diákokat, amikor azt ígérték nekik, hogy a középszintű érettségi bizonyítvánnyal automatikusan felvételt nyernek valahova. Véleménye szerint hiba volt megváltoztatni a polgári kormány által felállított felvételi rendszert. Ma bebizonyosodott, hogy aki jelesen tanult a középiskolában, kiválóan érettségizett, annak nincs esélye bejutni az általa kívánt szakra – mondta.

Ebben az évben tíz százalékkal csökkent a felvételre jelentkezõk száma, ilyen nem volt még az elmúlt húsz évben – hívta fel a figyelmet Pokorni Zoltán. A korábban érettségizettek nem adtak be inkább jelentkezési lapot, amelynek alapvető okát a volt oktatási miniszter abban látja, hogy az érettségi, felvételi rendszer, új rendszer bevezetésérõl nem tájékoztatott kellõen a kormány.

Pokorni Zoltán rámutatott: az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kormány az érettségi és felsõoktatási intézménybe történõ felvételi új rendszerének bevezetésekor elmulasztotta olyan szabályok megalkotását, amelyek megfelelõen biztosítják, hogy a különbözõ években érettségizettek, az érettségi évétõl függetlenül, azonos eséllyel nyerhessenek felvételt a kívánt felsõoktatási intézménybe. A bíróság felhívta a kormány figyelmét, hogy 2005. december 31-ig vizsgálja felül a szabályozást, és alkosson az esélyegyenlõséget megteremtõ szabályokat – hangsúlyozta.

Mint mondta, a Fidesz álláspontja szerint vissza kell oda térni, hogy aki felvételezik, államilag finanszírozott képzésben akar részt venni, annak emelt szintű érettségit kell tennie, mert ez az a típusú megmérettetés, amelyik sztenderdizált és valóban összehasonlíthatóvá teszi a teljesítményeket. Arra kéri a Fidesz a kormányt, hogy legalább a Gyurcsány Ferenc javaslatára az érettségi kapcsán készített Kehi-vizsgálat (Kormányzati Ellenőrzési Hivatal) eredményét hozza nyilvánosságra, mert bizonyos hírek szerint a kormány a jelentés titkosítására készül.

Azzal kapcsolatban, hogy a kormány úgynevezett PPP-program keretében újít fel kollégiumi szobákat, Pokorni Zoltán kifejtette: nem túl elegáns húsz évre elõre elkölteni minden rendelkezésre álló forrást, és olyan adósságba verni az egyetemeket, fõiskolákat, amelyeket nem tudnak majd kifizetni a következõ években. Ma Magyarországon a PPP konstrukció jogilag, törvényileg szabályozatlan – hangsúlyozta. Ezen szerzõdések szerint a haszon az úgynevezett magánbefektetõ oldalán, a hátrányok, a fizetési kötelezettség a közszféra oldalán marad – tette hozzá.

A gyöngyösi kollégium havonta ágyanként 44 ezer forint, amelyből a gyerek 18 ezret fog kifizetni, a fõiskola hozzáteszi majd a többit, de csak úgy, hogy elveszi két másik gyerektõl a lakhatási támogatást, és odaadja annak, aki majd kifizeti a vállalkozónak a 44-45 ezret forintot – említette Pokorni Zoltán, hozzátéve: a legnagyobb probléma az, hogy húsz év után sem lesz a köztulajdoné a felújított épület, hanem a magánbefektetõé marad.

A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy függessze fel ezeket a szerzõdéskötéseket, és szülessen errõl jogszabály, hogyan lehet a magánforrások bevonásával középületeket, közintézményeket létrehozni, és ennek a pontos jogi szabályozásnak az alapján folytassák ezeket a konstrukciókat – mondta.

A Fidesz alelnöke szólt a Magyar Demokrata Fórummal való kapcsolatról is. Mint mondta, az MDF és a Fidesz alapvető politikai szándékai közösek, azt szeretné, ha a helyzet javulna a két párt között. – A politikai céljaink, a stratégia az közös, szerintem egy hajóban ülünk, az alapvető politikai szándékaink közösek – fogalmazott, hozzátéve: nem szeretné magával cipelni azokat a feszültségeket, amelyek a köztársasági elnök-választás ügyében kialakultak. Mi kezet nyújtunk az MDF-nek, mert együtt kell dolgoznunk – tette hozzá.



Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a távirati irodának úgy nyilatkozott: egyetért Pokorni Zoltánnal abban, hogy a két politikai erőnek közösek a céljai és az érdekei, ám „a kérdés az, hogy ezt a Fideszen belül rajta kívül hányan tudják és hányan vallják”. Mint mondta, jelentős előrelépés lehet a két párt viszonyát illetően, ha ez a Fideszen belül általános nézetté tud válni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.