A közvetlen – elsősorban az infrastruktúra és a mezőgazdaság területén bekövetkezett – veszteségeket milliókkal növelhetik a közvetett hatások, így a cégek és egyének gazdasági műveleteinél a megrongálódott út- és vasúthálózat, valamint az üzleti tevékenység felfüggesztésének következményei – idézi a Ziarul Financial Liviu Voinea közgazdász véleményét. Volt olyan cég, amely 800 ezer eurós veszteséget könyvelt el az árvíz során, mindössze két nap alatt. Komoly kár érte a kereskedőket is a forgalom visszaesésével az árvíz sújtotta területeken.
A hivatalos becslések szerint legalább egy százalékkal foghatják vissza Románia gazdasági növekedését a közvetlen és közvetett árvízkárok. A folyó fizetési mérleg hiánya a GDP 9 százalékára duzzadhat a korábban várt 7,75 százalék helyett, miközben a költségvetési deficit a GDP 1,3-1,5 százalékára nőhet. Van olyan vélemény, amely szerint változatlan maradna a büdzsé hiánya, ám néhány szektor megszenvedné az árvíz következményeit. Mindez végül persze az adófizetőket sújthatja.
Románia a külpiacokon érezhető konjunktúraromlás és az erősödő lej ellenére 17,2 százalékkal tudta kivitelét növelni az idei első öt hónap során, amikor a forgalom elérte a 8,6 milliárd eurós összeget. Ugyanezen időszak alatt a bevitel – főleg a termeléshez szükséges alapanyagok importja miatt – 22,4 százalékkal növekedett, és 11,9 milliárd euróra rúgott. A kereskedelmi adatokat ismertetve Winkler Gyula kereskedelmi miniszter kijelentette, hogy a GDP összességében várhatóan 25 százalékkal növekszik 2009-ig. Winkler szerint Románia erősségei azokban az ágazatokban rejlenek, ahol erőteljesen használják a munkaerőt (ruha-, cipő-, valamint a bútoripar). Továbbra is erősségnek számítanak azok az ipari ágazatok, ahol nyersanyagot használnak, mint például a kohászat és a fafeldolgozás. Mindezek összességében az export mintegy felét teszik ki – mondta a Transindex által ismertetett nyilatkozatában a kereskedelmi miniszter.
Forrás: Világgazdaság/Transindex

Melyik történelmi esemény történt előbb? Csak kevesen tudják hibátlanul kitölteni ezt a kvízt