Sorra kivonulnak Irakból a szövetségesek?

Az Egyesült Államok elfogadta azt a tervet, amelynek keretében Varsó a jövő év elején kivonja Irakból 1700 fős kontingensét. A Londont ért terrortámadás után Nagy-Britannia is fontolgatja, hogy egy éven belül csökkenti Irakban állomásozó csapatainak létszámát. Bár a merényletek utáni napokban bejelentették, hogy csökkentik az olasz katonai kontingens számát, mégis meghosszabbították az olasz csapatok mandátumát.

MNO
2005. 07. 25. 14:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lengyelország, az Egyesült Államok legjelentősebb európai szövetségeseként irányítja Irak középső-déli övezetében a nemzetközi hadosztályt, amelyben félévenként váltják a katonákat.
A lengyel elnök az állami rádióban nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a mostani féléves váltás lesz az utolsó. Jövő január végén kivonják csapataikat, helyükre kisebb létszámú csoportok kerülnek, amelyek az iraki hadsereg kiképzésében vesznek részt – írja a hvg.hu.

„A szövetségesek elfogadták a kivonás tervét, amelyről egyébként július 19-én Washingtonban is szó esett Jerzy Szmajdzinski lengyel és Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter washingtoni megbeszélésén” – mondta az elnök. Kwasniewski hangoztatta: a kivonás pontos időpontjának kiválasztását az új kormányra hagyná, amelyet a szeptemberi-októberi választásokat követően alakítanak majd meg.

Csökkenthetik az Irakban állomásozó brit csapatok létszámát

John Reid, a brit védelmi miniszter a Londont ért július 7-i terrortámadás után úgy nyilatkozott: elképzelhetőnek tartja, hogy Nagy-Britannia egy éven belül csökkenti Irakban állomásozó csapatainak létszámát. A brit miniszter a CNN-nek adott nyilatkozatában hangsúlyozta: Nagy-Britannia és az Egyesült Államok azt akarja, hogy Irak saját erői vegyék kézbe a biztonság iránti felelősséget. Hozzávetőleg 8 és félezer brit katona állomásozik Irakban.

A terrrorfenyegetettség ellenére maradnak Irakban az olasz katonák

Bár a londoni merényletek után néhány nappal Antonio Martino olasz védelmi miniszter még úgy nyilatkozott, hogy Olaszország szeptemberben háromszáz fővel csökkenti Irakban állomásozó alakulatát, a múlt hét csütörtökön Rómában bejelentették, hogy a fokozódó terrorfenyegetettség ellenére Irakban maradnak az olasz katonák. Az olasz parlament év végéig hosszabbította meg az Irakban állomásozó olasz csapatok mandátumát. A képviselőház múlt hét csütörtökön döntött a mandátum féléves meghosszabítása mellett.

Az olasz titkoszolgálatok jelentése szerint az iraki jelenlét miatt fokozódik Olaszországban a terrorfenyegetettség. Az olasz csapatok a rendfenntartó feladatok mellett az iraki rendőrség és katonaság kiképzésében vesznek részt Irak egy csendesebb régiójában.

(Forrás: stop.hu, Magyar Rádió, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.