– Ha viszont a Fidesz frakcióvezető-helyetteseként, akkor azt nehéz megérteni, hogy milyen politikai tétje van a nagyobbik ellenzéki párt számára a cég üzleti kapcsolatainak és személyzeti politikájának. Répássy úr ehhez képest jobb ügyhöz méltó buzgalommal minősíti hazugságnak a pénteki sajtótájékoztatómon elhangzottakat. A képviselő úr eldönthetné végre: kíván-e foglalkozni a bizottság munkájával, vagy sem. Az előbbi esetben naprakész információi lennének, az utóbbiban viszont nem próbálná, mintegy a pálya széléről bekiabálva, kommentálni a fejleményeket – mindkét esetben könnyebben kerülve ki a nevetségessé válás csapdáját.
Pénteki sajtótájékoztatómon ugyan nem állítottam sem azt, hogy Orbán Viktortól, sem azt, hogy a feleségétől, sem pedig, hogy az utóbbi (akkoriban még nem hat, hanem huszonöt százalékos) résztulajdonában álló Szárhegy dűlő kft -től szőlőt vásárolt volna a Kereskedőház, ám, ha ez utóbbit állítom, akkor sem tértem volna el az igazságtól. Az ÉS elhíresült riportsorozata negyedik részében ugyanis ez olvasható: „A kereskedőház közlése alapján a Szárhegy dűlő- Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. 2000-ben 25 420 kilogramm szőlőt és 1840 kilogramm aszúszemet adott le náluk, mintegy három és fél millió forint értékben.” (Tokaji borcsaták IV. – ÉS, 2005. 4. 15.) Vagyis a lap információja magától az átvevő részvénytársaságtól származik, a kft pedig – amely oly ébernek bizonyult a taggyűlések időpontjára vonatkozó információ bírósági megtámadása esetében – nem kért helyreigazítást.
Répássy úrnak kétségkívül igaza van abban, hogy Hegyalján sok a Stumpf vezetéknevű ember, ebből azonban nem következik, hogy indokolatlanul, pusztán a névazonosság alapján ejtettem szót a sajtótájékoztatón bizonyos rokoni szálakról. Az a tény, hogy Stumpf Miklós, a kereskedőház vezérigazgató-helyettese és testvére, Stumpf András marketingigazgató unokatestvérei az akkori kancelláriaminiszter Stumpf Istvánnak, Tokajban köztudott volt. Megemlítette ezt számtalan újságcikk is – legyen elég csak a Népszabadság 2002. 10. 4-i cikkére és a Népszava 2004 12. 29-i számában megjelent összeállításra utalnom -, anélkül, hogy utóbb helyreigazításra kényszerült volna – szögezi le a dokumentumban Szabó Zoltán.
Forrás: OS

Zápor és 30 fokos hőség várható