Szigorúbb feltételekkel jöhetnek Magyarországra is az erdélyiek

Ismét megnehezedik a Romániából kiutazni kívánó turisták határátlépése. Eddig bizonyos valutaösszeg felmutatásához kötötték a román állampolgárok külföldre való utazását a szomszédos ország hatóságai. Ez alól csak a meghívólevéllel rendelkezők kaptak felmentést, de hamarosan őket is kötelezni fogják a pénz felmutatására. Igazolni kell továbbá a kinntartózkodás célját és körülményeit is.

Kristály Lehel
2005. 07. 24. 16:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ősztől szigorodik a román állampolgárok határátlépése – közölte a Kolozsváron megjelenő Szabadság című megyei napilap arra hivatkozva, hogy a Közigazgatási és Belügyminisztérium határátlépésre vonatkozó új, szigorító határozata október elsejétől fog életbe lépni. Az ugyancsak Kolozsváron megjelenő Krónika című napilap kormányforrrásokból megtudta: nem lépett még hatályba a román állampolgároknak a schengeni térség országaiba való beutazását szigorító sürgősségi kormányrendelet.

A lap szerint a korábbi bejelentés dacára Vasile Blaga miniszter csütörtökön nem írta alá a Tãriceanu-kabinetnek azt a múlt csütörtökön elfogadott jogszabályát, amely a román állampolgárok európai uniós, illetve más országokba való kiutazását szigorítja, ugyanakkor az útlevél-kibocsátás újításairól is szól. Legutóbb elfogadott sürgősségi rendeletével a román kormány a Schengeni Egyezmény előírásaihoz igazította a kiutazási feltételeket. A Krónika felsorolta a tervezett szigorításokat is. Ezek között szerepel, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően a hivatalos meghívólevéllel rendelkező személyeknek is fel kell mutatniuk bizonyos valutaösszeget a határ átlépésekor. Eddig ugyanis a meghívólevél a valuta meglétét váltotta ki a turistáknál. Az utazóknak továbbá a változtatás szerint olyan okmányokkal is rendelkezniük kell, amelyekkel igazolják kinttartózkodásuk célját és körülményeit.

A külföldön élő román állampolgárok az adott ország román külképviseletein beszerzett különleges megbízólevéllel átruházhatják az útlevél megszerzési jogát. Az újítások között szerepel még, hogy a turistaútleveleket sürgősségi eljárással száz erős lej pótköltség ellenében az igénylés benyújtásától számított három napon belül kell kibocsátaniuk a hivataloknak. Súlyos betegség, közeli hozzátartozó elhalálozása, sürgős orvosi kezelés, valamint külföldi perben való beidézés esetén a kérvényező pedig illetékmentességet élvez. A kormány indoklása szerint az újítások a törvénytelen kivándorlást, a román állampolgárok külföldi biztonságát, valamint az útlevél-kibocsátás gördülékenyebbé tételét célozzák.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.