A telefonáló azt állította, hogy tudomása szerint a debreceni Kálvin téren lévő Budapest Bank épületét ma 10 órakor terrortámadás fogja érni, majd letette a telefont. A rendőrök azonnal kiürítették a bank épületét és a környező üzleteket, és megkezdték a terület átvizsgálását. Ugyanakkor helyszíni szemlét indítottak annál a telefonfülkénél is, ahonnét a hívás érkezett. Mivel eddig a nyomozók semmi gyanús tárgyat nem találtak, a telefonáló ellen közveszéllyel való fenyegetés vétsége miatt indítottak nyomozást.

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál