Oscar Suris, a Ford szóvivője nem erősítette meg a Wall Street Journal tíz és félezer alkalmazottat érintő leépítésről szóló híresztelését. Elmondta azonban: Don Leclair pénzügyi igazgató korábban elmondta, hogy semmilyen megoldást nem vetnek el, ami a cég helyzetén javítana – közli az AP.
A társaság korábban bejelentette: év végéig 2 700-zal csökkentené észak-amerikai alkalmazottainak számát, ezenkívül 10 százalékos leépítést tervez ügynökei körében is.
A Ford bevételei Észak-Amerikában 2005 első félévében 1,4 milliárd dollárral csökkentek, forgalma ez idő alatt 4 százalékkal esett világszerte. (menedzsmentfórum.hu)

Ismét együtt Kulcsár Edina és Csuti – nagy nap volt a mai