Veress Jenő: Gyalázat

MNO
2005. 07. 26. 7:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Veress Jenő: Úgy számolták – mondta el tegnap a fociliga elnöke -, hogy hatszázmillió forint lehet a bevétel, melyből háromszáz a Real gázsija. A maradék háromszázból fedezik a költségeket, a többi mehet jótékonyságra. Puskáson kívül gyermekkórháznak, alapítványnak is jut majd belőle.
Ezt hittük, ezt hitte Kisteleki ligaelnök is. Aztán kiderült, hogy a szervező cég már alá is íratott egy szerződést Bözsi nénivel, Öcsi bácsi feleségével. Ennek értelmében a focilegenda egy, azaz egy darab focilabdát kap a meccs után. A bőrt persze mindenki aláírja. Aztán a szervező cég a labdát majd elárverezteti és az abból befolyó összeg jut Puskáséknak. Ez persze nem lesz kevés, hiszen egymillióról indul a licit. Csak a cég sokszáz milliós bevételéhez képest tűnik a felajánlás egy kicsit szőrrágónak. (Nem mellesleg ellenkezik a meghirdetett menetrenddel.)

(Népszava, 2005. július 26.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.