A KMKSZ – Ukrajnai Magyar Párt indulhat a 2006-os választásokon

A napokban véglegesítették a KMKSZ – Ukrajnai Magyar Párt bejegyzését. Erre azután került sor, hogy az ukrajnai választási törvény előírásának megfelelően, augusztus 17-ig megtörtént a párt helyi szervezeteinek bejegyezése Ukrajna megyéinek többségében, valamint Kijevben, Szevasztopolban és a Krími Autonóm Köztársaságban.

MNO
2005. 08. 30. 9:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kárpátalján hat járásban alakult helyi szervezete a KMKSZ – Ukrajnai Magyar Pártnak, az ungvári, munkácsi, beregszászi, nagyszőlősi, huszti, rahói járásokban. Nyolc városban is bejegyezték a pártot: Ungváron, Csapon, Munkácson, Beregszászban, Nagyszőlősön, Huszton, Técsőn és Rahón.

Így lehetővé vált, hogy a KMKSZ – UMP jelölteket indítson a 2006-os helyhatósági választásokon a megyei, járási, valamint a helyi tanácsokba. A párt a megyei tanácsba indíthatja jelöltjeit, továbbá a felsorolt járásokban és településeken állíthat jelöltlistát és részt vehet a következő helyhatósági választásokon.

Forrás: Kárpátalja című hetilap

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.