Fáy Zoltán: Az alapkőletételre november 13-án került sor, s a körültekintő tervekkel és nagy anyagi áldozathozatallal, Szendy Emil építészmérnök elgondolásai alapján létrehozott magyar központ templomát – a New York Times becslése szerint tízezer fős tömeg jelenlétében – 1928. december 2-án szentelte fel Hayes bíboros.
A hatemeletes épület alagsorában tágas, öt-hatszáz fő befogadására alkalmas közösségi terem kapott helyet, az emeleten pedig az iskola. A szomszédos telken némi késéssel épült fel a magyar iskolában tanító Isteni Szeretet Leányainak apácazárdája.
Talán mi sem természetesebb, mint hogy egy emigráns magyar közösség plébániájának védőszentjévé Szent Istvánt választották, akinek alakja egyszerre jeleníti meg a vallási és a nemzeti összetartozást. Az államalapító király tisztelete ma is segíthet, és az elmúlt száz esztendő alatt sokszor segíthetett feldolgozni a kezdeti számkivetettség élményét; az országból politikai vagy gazdasági okokból, egyszerű kalandvágyból eltávozottak bonyolult és ambivalens kapcsolatát a nemzettel, az óhazával és a mindenkori magyarországi kormányzatokkal.
(Magyar Nemzet, 2005. augusztus 19.)

Ukrán befolyás alatt állhat a Tisza Párt − itt vannak a bizonyítékok